3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. április 25.

Elkezdődtek a NAGY-SZÍN-PAD! elődöntői Baggosyval és a Bohemiannal

Copyright:

Szombat este a Bagossy Brothers Company koncertjével kezdődött a VOLT Produkció, a Sziget Szervezőiroda, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV tehetségmutató versenye, amely célja, hogy már ismert, népszerű, rendszeresen koncertező, fesztiválokon szereplő és a Petőfi Rádió műsorában is gyakran jelenlévő zenekarokat, előadókat a jelenleginél jóval nagyobb ismertséghez segítsen.

A gyergyószentmiklósi csapat bulijára már elővételben jelentős számú jegy fogyott, és a közönség lelkesen fogadta a zenekart. A saját dalaik mellett többek között egy 30Y feldolgozást is játszó csapat azonban erősen megosztotta a 25 tagú szakmai zsűrit: a legalacsonyabb pontszámot (2 pontot) az Index újságírójától, Varga Attila „Sixx“-től kapták, aki a tőle megszokott nyersességgel írt Bagossyékról, és mindössze a dobos igyekezetét találta pozitívumnak: „Klubzene, nem elég változatos, ez a kántálás rém idegesítő, nincs töke, dinamikája. A harmonika k**va jó hangszer, a gitárok helyett kellene nyomatni. A színpadi jelenlét nulla, maguknak muzsikálnak. Nem akarom tovább hallgatni. Kispál pótlék gimnazista kislányoknak. Minden szám egyforma, főként az énekes igen limitált hangterjedelme miatt.“

Bagossyéknak azonban nincs okuk aggodalomra, hiszen több zsűritag is 9 ponttal jutalmazta őket: többek között Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója, és Mezei Zsolt, az MTVA Tartalomszolgáltatási Igazgatóságának Igazgatóhelyettese is bizalmat szavazott nekik. “Lendületes, a közönséggel ügyesen kommunikáló zenekar ők” – írta Morcz Fruzsina, a Zeneipari Hivatal vezetője.   “Hát ez nagyon jól esett!!! Ha ilyen lesz az egész műsor, akkor nagyon nehéz dolgunk van. Nagyon jól szólnak, zenélnek a srácok! Tökéletesen kitalált és kivitelezett hangszerelés, amivel színpadra viszik ezeket a dalokat. Jó szövegek, nagyon jó ének” - kommentálta Papp Szabi, a Supernem frontembere.

A Bagossy Brothers Company 6,44 pontot kapott a zsűritől, amely a közönségszavazatokkal kiegészülve határozza majd meg a csapat helyzetét a NAGY-SZÍN-PAD! 2016-os rangsorában.

Az erős szombati kezdést még nagyobb pörgés követte: a vasárnap esti elődöntőre fergeteges fesztiválhangulatot varázsolt a Bohemian Betyars. Bár a csapat frontembere több hetes szigorú ágyban fekvés után, súlyos gerincproblémával állt színpadra, a zenekar teljesítményén ez egyáltalán nem volt érezhető. Ezúttal úgy tűnik, Dr. Zacher Gábor toxikológus volt az, akit nem sikerült lenyűgözniük: „Biztos van akinek tetszik, sajnos nekem ez nem jött be, erős 2 pont!“

Vele ellentétben Janklovics Péter előadóművész a maximálisan adható 10 ponttal jutalmazta a srácokat: „Szó szerint kirúgták a ház oldalát, 110 százalékon kezdték a bulit (kíváncsi is voltam, meddig tart ki a lendület - végig), és 120 százalékon fejezték be. Ezzel az intenzitással, stenkkel érdemes szerintem színpadra állni! Ha menedzser lennék (de milyen jó, hogy nem vagyok), bármilyen világsztár elé, akármekkora stadionba ki merném engedni ezeket az srácokat!!!”

“Az Akváriumot abszolút felrobbantották és erre bármelyik fesztiválon is képesek - mondjuk szerintem műfajilag nem igazán nagyszípadra valók. Nem minőségi okokból, hanem mert náluk elengedhetetlen az a közönség-zenekar kapcsolat, amely egy kisebb színpadon sokkal jobban működik“ - szólt Lobenwein Norbert a NAGY-SZÍN-PAD! egyik alapítója, főszervezője, valamint a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound egyik főszervezőjének értékelése.

Hogy mely 3 produkció kapta a legmagasabb pontszámot, és jut tovább a döntőbe, május 9-én reggel derül ki a Petőfi Rádió Talpra magyar! című műsorában.

A KÖVETKEZŐ ELŐDŐNTŐK IDŐPONTJAI:
április 25. Esti Kornél
április 26. Freddie (telt ház!)
április 27. Fran Palermo
április 28. Mongooz and the Magnet
április 29. MARGE
április 30. Passed
május 1. Run Over Dogs
május 2. Superstereo
május 3. Szabó Benedek és a Galaxisok
május 4. Zaporozsec

DÖNTŐ: május 15.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky