3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2016. április 1.

Rihanna már veszélyesen szexi

Copyright:

Tegnap debütált a barbadosi énekesnő legújabb videoklipje, amit a nemrég megjelent „ANTI” album második kislemezes dalához, a „Kiss It Better”címűhöz forgattak.

A slágergyanús szerzemény a nagy sikereknek örvendő „Work” utódjaként került kiadásra, amely már több mint hat hete uralja a Billboard Hot 100-as listájának első helyét, ráadásul a hozzá készült klip is lassan 200 milliós megtekintésnél jár.

Az új kisfilm azonban merőben más, mint az eddigiek: a popdíva a dal erotikus hangvételéhez hűen az egyszerűségre és az érzékiségre törekedett, elképzeléseit pedig Craig McDean divatfotós és rendező valósította meg a fekete-fehér képi világ megálmodásával.  Rihanna egyébkánt nem bízza a véletlenre a sikert: az idén nyáron a Sziget Fesztiválon is fellépő énekesnő ezzel egyidőben megjelentette Needed Me című kislemezét is.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 17.

A Halestorm bejelentette 6. stúdióalbumát

Pár hete a Halestorm egy kis betekintést kaphattunk az érkező album hangulatába az első megjelenéssel, a „Darkness Always, Wins”-szel. A dal egy olyan lemez előfutára, melyet a Grammy-győztes Dave Cobb (Brandi Carlile, Chris Stapleton, Jason Isbell) alkotott és, amely mind szövegileg, mind hangzásában mélyre merül az együttes csúcs felé tartó kapaszkodásában. Tovább

2025. május 16.

Megan Thee Stallion kidolgozott idomait új klipben csodálhatjuk

A Bankroll Got It által készített számon hallható a houstoni születésű énekes friss sample-je Ms. Cherry It’s Whatever-jéből. A track-en Megan lenyűgöző sorokkal és merészséggel ünnepli idei első megjelenését. Tovább

2025. április 22.

Érkezik az idei Szigeten is fellépő Isabel LaRosa debütáló albuma

A máris platinalemezes alt-pop szenzáció, Isabel LaRosa bejelentette debütáló albuma megjelenési dátumát: a "Raven" címre keresztelt lemez 2025. április 18-án jelent meg, és rögtön befutott róla egy vadonatúj ízelítő "Cry For You" címmel. Tovább

2025. április 21.

Blur - Újra előkerült a The Magic Whip

Szinte napra pontosan a tizedik évfordulón, azaz 2025. április 25-én újra kiadásra kerül a Blur ’The Magic Whip’ című, nyolcadik stúdióalbuma, ezúttal limitált, félsebességű maszterelt LP-n 12 éves csend után ez volt a banda első korongja a ’Think Tank’ (2003) óta, ami a leghosszabb szünetet jelentette az albumok között a Blur pályafutása során. További érdekesség, hogy ismét az eredeti felállásban szerepeltek – vagyis Damon Albarn énekes, Graham Coxon gitáros, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos – valamint a zenekar régi producere, Stephen Street is újra csatlakozott hozzájuk. Tovább

2025. április 20.

Megjelent a Linkin Park epikus új száma

A várva várt visszatérésük utáni izgalom még mindig nem múlt el teljesen, de a Linkin Park máris egy új fergeteges dallal és albumhírrel jelentkezett. Az „Up From The Bottom” című szám méltó előhírnöke a 2025. május 16-án megjelenő ‘From Zero’ című lemezük deluxe változatának, mely három új szerzeménnyel bővül majd. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky