3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. március 25.

Babel Sound – a világ hangjai

Copyright:

A nemzetközi zenei-kulturális színtér változatos világának olvasztótégelyévé válik egy hétre Balatonboglár, ahol idén újra jelentkezik a honi fesztiválkínálat egyik legizgalmasabb rendezvénye. A Babel Sound július 19-től 24-ig várja látogatóit a balatoni nyár hangulatát a világ izgalmas zenei csemegéivel elegyítve. A szervezők most meg is osztottak egy adagot a népes fellépő táborból.

A Babel Soundon úgy utazhatod körbe a világot, hogy szinte egy tapodtat sem lépsz el a hűs Balatontól, nem kell útlevél és nem kell bőrönd. A fesztivál találkozóhely, ahol nem csak a világ minden szegletéből érkező világzenei formációk simogatják a lelket és hozzák mozgásba a testet, de országuk „nagyköveteként” egzotikus kultúrákat is megismerhetünk általuk. Hiszen, itt a fellépés nem csak egy állomás a zenészek zsúfolt kalendáriumában, hanem akár több napos megálló is.  A Babel Sound legnagyobb erénye ugyanis abban rejlik, hogy itt az emberek nem csak elrohannak egymás mellett, hanem a több színpados zenei program mellett van helye a közös főzéseknek és örömzenéléseknek, miközben Balatonboglár nyugodt szépsége kiváló díszletet biztosít a nagy eszmecserékhez, inspirációt az alkotáshoz. A zenei programokon túl pedig van helye a táncnak, mesterkurzusoknak és workshopoknak is, de a Balaton-part „csupán” pihenéshez is kiváló. Mert a Babel Sound-on kivételesen mind egy nyelvet beszélünk, a közönségből pedig az öt nap alatt közösség válik. A családias hangulaton túl a fesztivált az emeli még ki a hazai rendezvények sorából, hogy a nemzetközi zenei színtér ezerszínű palettájáról válogathatunk, olyan változatos formációkat megismerve, akik neve itthon eddig csak az igazán lelkes fülek számára csengett ismerősen, míg a golyóbis más pontjain rendre hálás hallgatókat hagynak maguk után.

A szervezők az első csokorban több tucat nevet jelentettek be, eszerint a fesztivál olyan izgalmas formációkat vonultat fel, mint a legjobb balkáni virtuóz zenekarként számon tartott Amariszi, az autentikus görög buli hármas, a Trio Feta, a bohém és eklektikus holland Zorita, a  szívhez szóló modernizált szefárd zenét játszó Tati Cervià & Sepharazz Mishpaha ,  a kissé extravagáns és vad Naked Szerbiából, a közönségét mindig hora körtáncra csábító bolgár Oratnitza, a tüzes spanyol Los Chocolatinos,  a lehengerlő Čankišou Csehországból, vagy a saját stílust kreáló „folk calentó” csapat, a Roba Estesa, akik Spanyolországot képviselik a Bábeli „zűrzavarban”.

A világzene attól lebilincselő, hogy nem csak a műfajok, de a különböző országok népzenéinek keveredése is remek termőföld lehet az olyan zenekaroknak, mint például a madridi Ethnómada, amely nomád művészei a magyar cigányzenét házasították a spanyol muzsikával, a szicíliai nyelvjárásban és görögül éneklő, a két világot közös nevezőre hozó napsütéses Nakaira, míg a marokkói Gabacho Maroconnection a nyugati hatásokat keveri az arab és afrikai hangulattal.

Mindezen túl a hazai élvonal is Balatonboglárra érkezik. Így fellépnek az egri betyárok, azaz a Kerekes Band, az „írületes” Firkin, a népek zenéit és táncait összefonó HolddalaNap, az A.K.T. sanzonos színész-zenekar, akik időutazóként ugrálnak dalaikkal évtizedek között, a varázslatos Meszecsinka, a roma zene legjobbjai, a Romengo és a Vojasa, és a jereváni testvérpár által alapított, budapesti székhelyű Deti Picasso is tiszteletét teszi a Babel Soundon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky