3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2016. február 23. | Jam

Hacktivist az A38-on!

Copyright:

2016. március 9-én az A38 Állóhajó gyomrába költözik az Enter Shikari kistesójának elkönyvelt Hacktivist, akik debütáló lemezük legjavát tárják majd a magyar rajongók elé. A felvezetésről pedig a budapesti Orient Fall gondoskodik.

Érdekesség, hogy a Hacktivistnek még lemeze sincs, máris az egyik legnagyobb névvé küzdötte fel magát az elektronikus hip-hop-metal-hc zenekar az angol underground színterén. Nem is csoda, hiszen olyan mentorral, mint az Enter Shikari és erőteljes színpadi produkcióval csakis sikerre számíthat az ember. A srácok nagylemeze éppen március 4-én kerül majd a boltokba, tehát lesz pár napunk akklimatizálódni a közeghez, amellyel találkozunk majd a Hajón.

A bemelegítést a hazai Orient Fall végzi majd, akik a Fractals képében az egyik legjobb progos metal-lemezt szabadították a világra a tavalyi évben. Emellett ez lesz az első alkalom, hogy élőben szólaltatják meg az urak a korong dalait, ezért igazi ínyencségnek fog számítani a rajongók számára is ez a buli.

Jegyeket 2500 Forintért vásárolhattok egészen március 8-ig a Hajón személyesen, vagy az alábbi linken online ([link]). Ha netán erről lemaradnátok, akkor a koncert napján 3200 Ft-ért bebocsátást nyerhettek a bulira.

Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. A continua

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. A continua

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. A continua

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. A continua

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky