3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. december 23.

A hétéves Paddy and the Rats a Barba Negrában ünnepel!

Copyright:

Már hagyománynak mondható, hogy év végén a Barba Negra Music Klubban ünnepli aktuális születésnapját a Paddy and the Rats. Ez idén sem lesz másként: 2015. december 29-én ismét a kedvelt újbudai szórakozóhelyen készíti elő a szilvesztert a csapat, már köztudottan biztosan teltház előtt.

„A decemberi budapesti koncertünk - a miskolci mellett - mindig a zenekar születésnapját ünneplő buli is, így egy kicsit mindig kötetlenebb hangulatúra szokott sikerülni.” – mondja Joey MacOnkay gitáros. – „Azt se felejtsük el, hogy ez lesz az első budapesti koncert, ahol Paddy, az énekesünk már apaként fog a színpadra lépni - már ha a sok pelenkázástól, meg házimunkától nem alszik majd el (nevet)! No és persze, ez már egy igazi elő-szilveszteri buli is lesz!”

Már csak azért is érdemes ellátogatni az eseményre, mert utána hosszabb koncertcsend következik a fővárosban.
„Az elmúlt három évben nagyon sok felkérésünk volt, csak Budapesten minden hónapban játszottunk, klubokban és egyéb rendezvényeken is (pl. egyetemi napokon), ráadásul szinte ugyanazzal a műsorral. Néhány új számot persze időről-időre beraktunk, de lényeges különbség nem volt” – magyarázza Joey. -  „Örülünk, hogy a közönségünk ennyire kitartott mellettünk, de éreztük, hogy kéne már egy kis szünet, mert még a leglelkesebb rajongók sem jönnek egy évben 12-szer koncertre. Szerencsére elkészült az új lemez, a Lonely Hearts Boulevard, amit láthatóan már mindenki nagyon várt, hiszen ismét sikerült egy teltházas lemezbemutatót tartani a Barba Negrában. Úgyhogy meg is egyeztünk, hogy a jövő év első negyedét kihagyjuk a fővárosban.”

Senki ne ijedjen meg azonban, a szünet csak a budapesti koncertekre vonatkozik, a zenekar ugyanis tele van egyéb tervekkel!

„Amire rögtön a 2016-os év elején készülünk, az egy MR2 Akusztik buli lesz, ahová hosszú évek után térünk vissza ismét. Ide szeretnénk meghívni legalább egy ismertebb vendéget is, ötleteink már vannak, de még nem egyeztünk meg senkivel. Viszont idén is lesz egy-két érdekesség, bár hamarosan vége az évnek. Nemrég jelent meg az új lemezről a My Sharona című dalhoz forgatott klipünk...

 

 

2016-ban tervezzük még újabb klip vagy akár klipek elkészítését is és persze folytatjuk a lemezbemutató turnét, bel- és külföldön egyaránt.” – teszi még hozzá a gitáros a Boom Produkció sajtóanyagában.

Különlegesség még, hogy a már platina Ganxsta Tribute feldolgozáslemez egyik legsikeresebb dalát adó Paddy and the Rats megfogalmazású Vato Loco, a héten startold el lyric videó formájában. Íme:

 

 

A lemez korlátozott számban még kapható a kijelölt MOL kutaknál!

Paddy and the Rats évzáró születésnapi koncert
2015. december 29., kedd
Barba Negra Music (Klub Budapest - Prielle Kornélia utca 4.)

Event

Program:
20:00 kapunyitás
21:00 Rumproof
22:00 Paddy and the Rats

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky