3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2015. december 22.

Eszméletlen! Új Belmondo klip és nagylemez érkezett!

Copyright:

Aktivizálta magát a Belmondo, hiszen 2015. december 9-én megjelent a zenekar új albuma Kalapot le! címmel, amely már a 7. nagylemeze a bandának. Az új lemezhez, új klip is érkezett, méghozzá az Eszméletlen című dalhoz. Czutorék utoljára egyébként 2013-ban jelentkeztek teljes lemezanyaggal, a Kooperatívval.

A lemez megjelenését több dal és videóklip is megelőzte, mint például az Én is akarom, amely a Petőfi Rádióból is ismerős lehet, vagy a nemrég megjelent A csajok szabadságáért, című, kissé kísérletezős, elektronikus rock-dal. Mindkét tétel helyet kapott az új albumon.
A Belmondo persze továbbra sem tétlenkedik: Legutóbb a lemez egyik legerősebb dalához, az Eszméletlenhez készítettek videót, amely egy lyric video és image klip hibrid lett. A klip, amolyan lo-fi szalagjellel operáló, próbatermi videó, ráégetett dalszöveggel. A versék sűrűsége, illetve hadarós jellege miatt kifejezetten jól működik ez a dalszövegvideós formátum.

 

 

A dal háttere és története kapcsán Czutor Zoltánt, a zenekar énekesét kérdeztük:

„Szerintem lehetne azt mondani, hogy ez a "legszilveszteribb" dal a lemezen. Egy lendülettel született, zene-szöveg együtt, mint minden jól működő zsigeri dalnál. A stúdió számítógépének leállásakor, lefagyásakor írtam meg az egészet, a pihenőben. Ha akkor nem fagy le a gép, akkor az album legjobb dala nem készül el!”

Az ösztönös, zsigeri dalokról:

„Az ösztönös dalok néha nem mennek mélyre, ez pedig elég direkt észnélküli állapotról szól. Ugyan velünk még ilyen nem történt és nem ismerünk ilyet, aki ilyen szituációba keveredett, de már hallottunk róla.”

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Kontynuować

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Kontynuować

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Kontynuować

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Kontynuować

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky