3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2015. november 16.

Megjelent az új Kelemen Kabátban

Copyright:

Vadonatúj stúdióalbummal jelentkezik a Kelemen Kabátban zenekar.  Az új anyag igazából félúton van az EP és a nagylemez között, hiszen 6 dalt tartalmaz, melyből a Legelőt és a Köszönöm szépent már ismerik a zenekar követői.

„Nem az volt a szándékunk, hogy minél több dalt rázsúfoljunk az új anyagra, inkább azokat az ötleteket akartuk kidolgozni, amiket igazán erősnek éreztünk” – mondja Szerecsenkirály a lemezről. – „Manapság amúgy is egyre ritkábban hallgatnak végig az emberek egy teljes albumot, és mi nem akartunk töltelékdalokat.”

A dalok írásánál egy másik elv is vezérelte a csapatot, mégpedig az, hogy megmutassák egy új oldalukat is, ne csak a megszokott vicces-poénos Kelemen Kabátbant kapja vissza a hallgató.

„Egy kicsit most levetkőztük a humoros oldalunkat, komolyodtunk arculatban és szövegekben is. Ezáltal egy igazán érzékeny lemez született, eddigi pályánk során a legőszintébb” – fejti ki a frontember.

 

 

Persze, ez az újítás valahol természetes is, hiszen 2 szembetűnő változás zajlott le Kelemenékkel a megalakulás óta: egyrészt nagyszerű zenészeket maguk köré gyűjtve igazi élő zenekar lettek, másrészt nyilván ők sem tudnak elfutni az idő elől.

„Őszül a halántékunk, ha megnézitek, érettebbek lettünk, most ebbe az irányba megy az életünk is, hogy komolyodunk. Csak ezt a zenében lassabban lehet átvinni. Arra törekszünk, hogy minél jobb dalokat írjunk, nem arra, hogy minél viccesebbek legyünk. És szeretnénk azt is megmutatni, hogy milyen jó zenészek vesznek minket körül, illetve, hogy mennyire odafigyelünk a profi hangzásra is.”

A Szívdöglesztő című lemezt egy dupla lemezbemutató koncerten avatja fel élőben a csapat, 2015. december 5-én a Patikadomb zenekarral és 6-án a Sex nevű bandával az Akvárium Klubban.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. trvať

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. trvať

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. trvať

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. trvať

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky