3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2015. október 19.

Laár60 az Arénában

Copyright:

Laár András zenész, humorista, a KFT zenekar alapító és jelenlegi tagja, a legendás Besenyő Pista bácsi, a L’art pour l’art Társulat és a KFT zenekar alapító és jelenlegi tagja 2015. november 6-án a Papp László Budapest Sportarénában ünnepli 60. születésnapját.

  • share
  • kapcsolódó linkek

A sokoldalú művész Közönségének egy különleges életmű show-val kedveskedik. Laár András abszurd sámánisztikus estjében teljes pályafutását átölelve színpadra visz mindent a humortól a zenén át a művészet mögé bújtatott varázserőkig.

Eddigi pályafutásának minden állomásából ad hosszabb vagy rövidebb ízelítőt, azoknak az alkotótársaknak, zenésztársaknak, barátoknak a közreműködésével, akik  életének fontos állomásaiban és szakaszaiban vele tartottak.

Ennek köszönhetően a Budapest Sportaréna színpadán fellép a KFT zenekar jól ismert slágereivel és felcsendülnek soha nem hallott, vadonatúj Laár-szerzemények, valamint már ismert, de teljesen áthangszerelt művek is. Igazi szenzáció lesz, hogy a művész abszurd pályafutásának kezdeti időszakát idézve 19 év után újra együtt látható a színpadon a két humornagyágyú Laár András és Galla Miklós. Rajta kívül lesznek más olyan vendégművészek is, mint a Fool Moon vokálegyüttes, Ökrös Csaba hegedűművész, a Virtuózok szimfonikusai is.

Ünnepeljünk együtt Laár Andrással ezen a felejthetetlen estén! Há' nem? Há' de!

LAÁR60 ÉLETMŰ SHOW
KFT - GALLA MIKLÓS - VIRTUÓZOK
FOOL MOON - ÖKRÖS CSABA
2015. NOVEMBER 6.
PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. More

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. More

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. More

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. More

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky