3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2015. október 15.

Megjelent az első VoluMen EP!

Copyright:

Megjelent a VoluMen zenekar első EP-je az Analóg Analógiák, amelyhez  két Live Session videót is forgattal. A dalok valódi zenészekkel és valódi hangszerekkel készültek, így garantáltan igényes szórakozást nyújtanak majd hallgatóiknak. Nézzük!

  • share
  • kapcsolódó linkek

Az együttes eredetileg egy televíziós tehetségkutató műsor feltörekvő énekesnőjének kísérőzenekaraként indult – azonban ahogyan a tehetségkutató szériák egynyári tiszavirágjai jönnek és mennek, úgy jött és távozott a zenekar művésznője is. Ekkor mozdult a lepattanó mikrofonra és került a zenekar frontjára Schweki, aki jött, látott, győzött, letaglózó erejű torkávalpedig nedvesre énekelte a lányok bugyiját és rojtosra a hangszórók membránjait – az új név pedig azonnal adta magát: VoluMen.


A zenekar tagjai más formációkban rendszeresen együtt játszanak Tátrai Tiborral, illetve a banda„zorgonistája”  a zenei rádiózás különféle hullámhosszairól már jól ismert Blahalouisiana csapatának billentyűse, aki Hammond-orgonájának és Wurlitzerének varacskos-lágy hangjával a VoluMen hangzásvilágát kőkeményen meghatározza.



A zenekar basszerosa a brazil származású Zéri, aki maga a felszabadult, révületbe ejtő zene: az ő kifogyhatatlan ötletei és szüntelen ihletettsége nyomán lépett le a zenekar a feldolgozások útjáról egy izgalmasabb világ felé, hogy saját dalain kezdhessen dolgozni…

Az így elkészült EP szigorúan igazi zenészek által és valódi hangszerekkel készült! ITT meg is tudjátok hallgatni.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Continuer

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Continuer

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Continuer

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Continuer

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky