3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. október 5.

Negyvenezer látogató volt a Budapest Music Expón

Copyright:

Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.
 

A korábbi évekhez hasonlóan a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ ’A’, ’B’ és ’C’ csarnokában három napon át hömpölygött a tömeg. A rengeteg zenész, gyermek, család, kisebbek és nagyobbak több tízezer hangszert próbálhattak ki. A sláger ezúttal is a gitár, a dob és a szintetizátor volt a látogatók körében. Péntektől vasárnapig csaknem 300 zenei esemény, koncert, hangszerbemutató és dedikálás is színesítette a programokat. Sokan voltak kíváncsiak a Póka Egon Experience és az Ozone Mama fellépésére, Lukács Peta (Bikini), Alapi István (Edda) és a Budapest Electric Bass Band hangszerbemutatójára. A Tankcsapda másfél órán át dedikált, az Ektomorf koncertjére pedig akkora volt az érdeklődés, hogy nem fértek be az emberek a ’C’ csarnokos helyszínre.


A HANOSZ idén is átadta az Öröm a Zene Díjakat – összesen 11 kategóriában – olyan személyeknek, akik elkötelezettek a hangszeres-élőzene mellett, és sokat tesznek annak népszerűsítéséért. Ezekből néhányat kiemelve: az év zenésze Both Miklós, az év zenepedagógusa Balogh Gábor, az év felfedezettje Gotthard Mihály, az év különdíjasa Pálfi József, az év hangtechnikusa Gellért Krisztián, az év világosító- és látványtechnikusa Madarász János.


A Budapest Music Expón zárult az Öröm a Zene tehetségkutató. Az 580 jelentkezőből 16 döntős mutatta meg magát a három nap alatt. Harmadik helyezett lett az Aylen’s Fall, második helyen végzett a Mongooz and the Magnet, a tehetségkutatót pedig a Junkie Jack Flash nyerte, így övék lett az 1 millió forintos fődíj.


A következő Budapest Music Expo 2016. október első hétvégéjén lesz.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky