3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. szeptember 21.

Akusztikus Turbo-koncert a Müpában

Copyright:

Rendhagyó koncerttel készül első Müpa-fellépésére a hazai underground rock egyik vezető zenekara, a Turbo. A 2015. szeptember 23-i műsor egy régóta készülő akusztikus lemez premierje lesz, vendégként Tárkány-Kovács Bálint cimbalomművész és a svéd-magyar származású énekesnő, Antonia Vai is csatlakozik hozzájuk. A zenekar itt ünnepli tízéves születésnapját, majd egy időre elbúcsúznak közönségüktől, ugyanis hosszabb alkotói szabadságot tartanak.

A Turbo az alapító tagok „közös rock and roll iránti szerelméből” született 2005-ben. Örömzenélésként indult, ami a mai napig nem változott, mégis fokozatosan a hazai rockzenei élet egyik legkiemelkedőbb zenekarává váltak. Első EP-jük 2007-ben jelent meg, két évvel később kiadott Vol. 1. című bemutatkozó albumuk idejére pedig már rendszeres fellépőnek számítottak a hazai színpadokon. Első akusztikus koncertjüket is ebben az évben adták, az akkor feldolgozott P.Mobil-dal, a Lámpagyár nem várt elismerést hozott a zenekarnak.  A tagokban azóta érlelődik egy akusztikus lemez gondolata. Második, Lost Measure című lemezük után el is kezdtek dolgozni az anyagon, azonban tavaly - a karrierjük eddigi csúcsának számító - Pentagram című albummal jöttek ki, amelyen zúzósabb, pszichedelikus, progresszív és hard rock elemekből építkező dalok kaptak helyet.

Áprilisban már tudatosan az új, akusztikus nagylemezre készülve léptek fel egy sorozatban, de az anyag a szeptember 23-i koncerten bomlik majd ki teljesen. A már jól ismert számok más perspektívából, lágyabban, áthangszerelve szólalnak meg, valamint sok olyan dal is helyet kap a műsorban, ami már eleve akusztikusnak készült. A zenekarnak egyébként régi álma volt egy müpás fellépés: „Azért vágyom az ország egyik legfontosabb koncerthelyszínén játszani - fogalmazta meg Delov Jávor, a dobosuk -, mert ugyan évek óta csupán 216 méterre próbálunk a Turbóval a Müpától, mindeddig elérhetetlennek tűnt, hogy ott lépjünk fel. Mondhatjuk, ez egy »dream come true«.”

 

 

MR2 Akusztik+ a Müpából
Turbo
2015. szeptember 23., Fesztivál Színház

Közreműködők:Tanka Balázs – ének, Vígh Dávid – gitár, Jero – basszusgitár, Dure –  billentyűs hangszerek, Delov Jávor –  dob 
Vendég: Antonia Vai – énekesnő, Tárkány-Kovács Bálint – cimbalomművész

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky