3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2015. szeptember 8. | Stewie

Feloszlik a Leander Rising

Copyright:

Az idei év a feloszlásokról szól a magyar könnyűzenében. a HS7 és a Subscribe után újabb nagy név jelentette be az utolsó turnéját. A Leander Rising minden előzetes nélkül fejezi be a pályafutását.

Tegnap Facebookon jelentette be a LR, hogy 5 év után befejezi a közös munkát. A közleményben nem szerepel ok, és az sem, hogy merre folytatják tovább, illetve kilátás van-e még későbbi közös zenélésre. Mindössze annyit írtak, hogy közös döntés volt, és köszönetet mondtak a rajongóknak.

Utóbbiak szerencséjére nem szó nélkül tűnnek el az éterben a metálosok. Egy 8 állomásos búcsúturnét szerveznek a közönségnek, hogy megköszönjék az elmúlt éveket. Az állomosok között a nagyobb magyar városokon kívül Londonban is fellépnek az ősz folyamán. Az utolsó koncert december 27-én lesz a Barba Negrában (bár remélem, nem pont karácsonykor fejezik be, amikor senki nem jár metálkoncertre). A jegyértékesítés elkezdődött, aki ott akar lenni az utolsó akkordoknál, az még idejében vegyen jegyet.

Az egész szerkesztőség szomorúan értesül a fejleményekről és sok szerencsét kíván a tagoknak a továbbiakban.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. A continua

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. A continua

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. A continua

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. A continua

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky