3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. augusztus 18.

Tűzijáték páholyból a Lóci Játszik zenekarral

Copyright:

2015. augusztus 20-án visszatér az A38 Állóhajóra a Ki Mit Tube-ból és a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film zenéjéből megismert Lóci Játszik. Utoljára áprilisban játszottak a kultikus szórakozóhelyen, melyről a zenekar névadója és egyben frontembere csupa pozitív emléket őriz.

„Azt az izgatottsággal teli örömöt, hogy amikor koncert előtt 10 perccel elhúzod egy kicsit a függönyt, már ott áll több száz ember, várva hogy elkezdődjön az este” – mondja Lóci. „Emlékszem, hogy az első két számnál fel sem fogtam, hogy mi történik, a harmadiknál meg elérzékenyültem, hogy ennyien ott vannak, és aztán döntöttem úgy, hogy végül is lassan akár el is lehetne kezdeni élvezni azt a pillanatot, amiért éveken át küzdöttél (nevet). Mert egy teltházas A38 abszolút ilyen pillanat.”

Az augusztusi tetőteraszos buli egy komplett audiovizuális élményt nyújt majd az odalátogatóknak, hiszen a koncert félbeszakad a szokásos ünnepi tűzijáték kedvéért, melyet a nézők egy full panorámás, gyönyörű helyszínről, tülekedés nélkül tudnak megtekinteni.

„Egyszerre leszünk a tűzijáték előzenekara és utólemezlovasa is, így nem hiszem, hogy mi fogunk előreszaladni a legjobb helyekért, hanem majd inkább a hátsó sorokból, összeölelkezve megtekintjük az égi tüneményt. Miközben persze pacsizunk mindenkivel!” – ecseteli lelkesen a frontember.

A különleges alkalomra még további meglepetésekkel készül a csapat.

„Szeder-Szabó Kriszti természetesen ismét tiszteletét teszi a színpadon, hogy megint teljes pompájában szóljon a Szociálisan érzékeny dal. Lesz egy kiváló új slágergyanús programdarab is, a Nem táncolsz jobban, mint én, illetve a közönség sorait zenészhaverok is erősítik, így ott is lehet majd ismerős arcokra bukkanni.” – tudjuk meg Lócitól.

A zenekarnak elkészült vadonatúj klipje is, mégpedig a Cseh Tamás Program által támogatott első nagylemezükön található Ó nincs című dalra. A hátteret a hétköznapi Budapest utcái adják.

„Nem egy menő Budapestet akartunk bemutatni, hanem egy emberközeli XIII. és II. kerületet” – folytatja Lóci. – „Átlagos helyszínek, átlagos szereplők: barátok, a büfés, akihez járok szendvicsezni, Cica néni, akinél ebédelek, és persze a zenekar. A dal maga egy nagy panaszkodásnak indult, de végül inkább azt írtam meg, hogyan lehet felszabadultan világgá kürtölni, hogy egyedül vagy. Kicsit olyan, mint Louis Prima I ain’t got nobody című slágere.”

A klip rendezője Takács Gábor, operatőre pedig Baranya Ákos volt.

 

 

Lóci Játszik Tűzijáték Special
A38 Hajó tetőterasz, 2015. augusztus 20. este 8 óra

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky