3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2015. július 27.

Spontán Paddy and the Rats klip

Copyright:

Az EFOTT-on forgatta legújabb klipjét a Paddy and the Rats. Mivel nyakig benne vagyunk a nyárban, ezért egy igazi, nyári hangulatú kisfilmet akartak készíteni, ehhez pedig mi sem tökéletesebb helyszín, mint egy vízparti fesztivál. A Without you (I don’t wanna dance) című dalhoz tökéletesen passzolt az az elképzelés, hogy spontán belevonják a forgatásba a fesztivál látogatóit is.

„Nem konkrét forgatókönyvvel érkeztünk, csak annyit tudtunk, hogy forgatni akarunk” – meséli Paddy, a zenekar énekese, aki egyébként rendezte is a klipet. – „Aztán megláttuk ezt a mólót, elindultunk onnan, és minden ment magától.”

A zenekar hamarosan új nagylemezzel is jelentkezik, melyről ez a dal már a második klipes szám.

„Finisbe érkeztek az új nagylemezünk munkálatai, amely szeptemberben fog megjelenni” – mondja Paddy. – „A nyári koncertjeinken már több dalt is játszunk róla, ezeket már velünk énekli a közönség.”

Az album megjelenése körül természetesen lemezbemutató koncert is lesz majd, és külföldi turnéra is indulnak, mely Németországban kezdődik. Legközelebb Budapesten a Barba Negra Trackben láthatók újra augusztusban.

Paddy and the Rats koncert
2015. augusztus 21., péntek
Barba Negra Track

Event

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Weiter

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Weiter

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Weiter

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Weiter

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky