3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2015

2015. június 25.

A varjak támadása – visszatekintés FOO. 3. nap

Copyright:

A pénteki káoszhoz képest, viszonylag fitten, de egy fővel kevesebben ébredtünk. Nem baj az S-es srác beállt harmadik lánynak. A szürke fellegek felett varjúcsordaként szálltunk alá. Én megmutattam a világnak, hogy az ocelot-, leopárd- és jaguár minta elfér egymás mellett. Valljuk be, Orfű kifutóján díjnyertes outfitet prezentáltam.

Szombatra az agyunkat úgy elnyomta a másnaposság, hogy már nem érzékeltük. A napjainkat eddig a Szúnyogvár étterem nélkül kellett túlélnünk, úgyhogy új taktikához folyamodva, nyitásra ott voltunk. Kiderült, valakinek az estéje olyan jól sikerült, hogy már este 10-kor aludt. Sose igyál meg két óra, egy alatt hét bor, három szóda arányú fröccsöt. Hármat meg pláne ne. Azért közben ettünk egy húslevest is, majd szokás szerint a Boldogság, Te kurva lankáin vártuk, hogy ránk esteledjen és ihassunk.

Az előző nap slam poetry sikerén felbuzdulva, három körül ismét a Borfalu felé vettük az irány és egy bizonyos Hunor előadását hallgattuk végig. Arról szólt, hogy a lányok mindig rosszul választanak. Kérdés: TÉNYLEEEG? Itt azért már a helyzet fokozódott és fantáziánk is elrugaszkodott a földtől. Mindenki ismeri azt a szituációt, amikor elindul egy gondolatmenet – jelen esetben Frenk feje felett mindig fekete varjak röpködnek, és ezt addig – addig fokozzák, amíg valami egészen extrém sztori nem kerekedik ki belőle. Csupa szeretetből. Na, ez történt Frenk egy szál gitáros fellépése alatt. Innen is elnézést a művészúrtól, ez önmagunk szórakoztatásáról szólt! Meg a meleg mókusokról, akik az erdő közepére hívják a szivárvánnyal a medvék között táncoló Andy Vajnát. Ésatöbbi.

Nem is ragoznám, mert a végén még seggfejnek tűnök. Mindenesetre így viszonylag sok idő telt el, és már lent is találtuk magunkat Maszkura és a tücsökrajon, aminek a rettenet hangosítás vetett véget. Legalábbis nekem. Innen egyenes út vezetett az Ivan and the Parazolra. Nem gondoltam volna, hogy ők ilyen komolyan veszik ezt a Doors életérzést. Mindenesetre minden megvan bennük a nemzetközi karrier eléréséhez. Nem tudom ez mennyire cél. A végén elénekelt Illés szám pedig külön öröm volt.

Aztán Péterfy Borira vezetett az utunk, amit szintén „gyűlölök”. Bori jobban néz ki, mint valaha. Nagy meglepetést nem okozott a koncert, az énekesnő folyamatos stage divinggal dobta fel. Egy számot a Supernemnek dedikált, akik délelőtt 11-ig buliztak a szobája mellett. Aranyosak. Úgy tűnik ez a zene a 35 fölöttieket mozgatja meg igazán, szóval van még 5 évem megérteni.

Mondjuk akkor még nem tudtuk, hogy az este végén a fesztivál két legjobb koncertjére megyünk majd!

-gabriella-
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. június 25.

Egyszer véget ér a... - visszatekintés FOO 3. nap

Lassan mesénk végéhez közeledünk. Azzal fejeztem be, hogy a szombati nap tartogatta a két legjobb koncertet a fesztiválon. Természetesen ott voltunk az Isten Háta Mögött búcsún is, ami méltósággal telt. Kicsit bántott, hogy nem volt Áttelelés, de addigra már mással voltam elfoglalva. Tovább

2015. június 24.

A pénteki káosz- visszatekintés FOO 2. nap

Ahogy említettem a pénteki estét kicsit túltoltuk. Persze nem annyira, hogy a végén a négyes – ötös hűtő között kössünk ki, de azért voltak bajok. Nyilván voltak terveink is, de ezt a mocskos mennyiségben elfogyasztott alkohol tervezte újra. Így kötöttünk ki a Borfaluban. Hova menne a részeg ember? És ki iratkozott fel a Nótakareokera? Tovább

2015. június 23.

Harmincasok fesztiválja – visszatekintés FOO 2. nap

Ahogyan az elmúlt évek tapasztalata mutatta, idén is a péntek volt a Fishing legerősebb napja. És nem, ismét nem a koncertekről beszélek. Jó, egy kicsit arról is, viszont a napunk kezdetén ismét a Boldogság, te kurva lankáin röhögtük ki magunkat és beszéltük meg a semmit. Terveink első körben: kis pihenő, fröccs/sör és slam poetry. Simon Márton in da house! Tovább

2015. június 23.

Nem is gyűlöllek! – visszatekintés FOO 1. nap

Szóval ott tartottunk, hogy nagyon elmésen boncolgattam a Fekete Város koncertjét. Mivel a kultúra koszorús parasztjának választottak a közelmúltban, ezért elmondom: azt megelőzően elmentünk a Wellhellora is. Mert miért ne? A VANS sátor csordulásig tele, mindenki az Apuveddmegre vár, levegő és menekülési útvonal nélkül. Így kell ezt elképzelni. Tovább

2015. június 23.

Jöhet a gyűlöllek nap? – visszatekintés FOO 1. nap

A Fishing hivatalos első napja elég hektikusan kezdődött. Nem azért, mert korán keltünk a szomszéd nyavalygása miatt, hanem mert történt egy kis hiba a rendszerben. Persze az én hibám. Ki az a hülye, aki táskával megy zuhanyozni? És ki teremti meg a legnagyobb lehetőséget ennek eltulajdonítására? Szerintem tudjátok. Szia szép kis barna táska, jó voltál! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky