3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. június 17.

Visszatér a magyar népdalokhoz a Balkan Fanatik

Copyright:

Hatodik nagylemezén ismét kizárólag magyar népdalokat dolgoz fel a Balkan Fanatik. A zenekar visszatér a könnyed, szórakoztató hangvételhez és a ska-reggae lüktetéséhez, így Csókolj meg, babám! című új albumán főleg táncolható dalok szerepelnek. A csapat szinte megállás nélkül koncertezik, de közben jut ideje jótékonysági szerepvállalásra is.

Egy kis világzenei kitérő után új albumán visszakanyarodik a magyar népzenéhez a Balkan Fanatik. A népszerű zenekar Csókolj meg, babám! című korongja 2015. június 19-én jelenik meg.

- Az új nagylemezre kilenc magyar népdal feldolgozása került, és a többségük gyors, életvidám, ska-reggae alapú talpalávaló. Mindössze két lassú népdalt választottunk: az egyik a Tavaszi szél vizet áraszt, ami elcsépeltnek tűnhet, de igyekeztünk sajátos, kicsit britpopos beütésű hangszereléssel újat varázsolni belőle. A másik lassú dal pedig a szomorkás, szerelmes Küldöm levelem, ami szintén egyedi ízt kapott. A Csókolj meg, babám! című nagylemezünkkel nem titkoltan szórakoztatni akarunk. Magyar népzenére épülnek a feldolgozásaink, amelyekkel meg akarjuk táncoltatni az embereket. Ezek a szövegek valaha az egyszerű, vidéki, gazdálkodó emberek mindennapi örömét, bánatát dolgozták fel, ezért önironikusan azt szoktuk mondani, hogy gumicsizmás agrár-popzenében utazunk. A koncerteken a dalok egy részét már játsszuk, és a közönség részéről nagyon pozitív a fogadtatás. – mondta Lepe, a Balkan Fanatik egyik alapítója és zenei agya.

A kilenc új dal egyikét, a Hadd menjen című szerzeményt a zenekar korábban már nyilvánosságra hozta, de tartogat még meglepetéseket az új lemez. Ezen mutatkozik be hivatalosan az új rapper, MC Mad D, vagyis Madár Tamás is, aki a fellépéseken már teljes értékű tagja a Balkan Fanatiknak. A zenekar népszerűségét jól mutatja, hogy a csapatot sokfelé hívják fellépni nagyvárosoktól apró falvakig, így június végéig Mezőkövesden, Debrecenben, Enesén, Vértesszőlősön, Egerben és Őriszentpéteren koncerteznek.

A fellépések közben a zenekar arra is figyel, hogy jó ügyek mellé álljon. A Zoom Egyesület látássérült, siket, mozgásukban korlátozott, daganatos vagy más testi betegséggel élő és ép gyerekek alkotásaiból rendezett utazó kiállítást az elfogadás jegyében. A rajzokat virtuálisan örökbe lehet fogadni, a befolyt összeget pedig a gyerekek iskolái, egyesületei kapják. A kiállítás júniusban Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban látható. Mivel a Balkan Fanatik másik alapító tagja, Jorgosz nemcsak zenész, hanem képzőművész is, a nemes cél érdekében ő is felajánlotta egy alkotását a Zoom-Misszió javára.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky