3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. május 14.

Átértékeled? Feldolgozás a fogyatékosság jegyében

Copyright:

Nem ritkán a könnyűzenének egyéb missziója is akad a szórakoztatás mellett: így van ez a frissen elkészült Átértékeled című dallal is, amely a Bëlga kultikus művének, az Az a bajnak a feldolgozása - az esélyegyenlőség és a társadalmi felelősségvállalás szellemében.

A feldolgozás, illetve annak klipes változata az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán tanuló hallgatók vizsgafeladatát képezte. Bényi Kati, Gönci Som Kinga, Kovács Vera, és Móricz Laura valamint tanáruk, Horváth Péter a fogyatékossággal kapcsolatos előítéletekre igyekeztek felhívni a figyelmet, hangot, platformot biztosítva az érintettek számára.

A különleges coverhez a 1G Records, a Bëlga kiadója nem csupán az engedélyét adta: a zenei alapot biztosítva igyekezték segíteni az ügy sikerességét. Fontos, hogy egy ilyen égető kérdésben, mint a fogyatékkal élők láthatóvá tétele és integrációjának elősegítése, egy olyan, széles rétegek által ismert dalt tudtak felhasználni, mint az Az a baj: az erre az alkalomra írt dalszöveg szellemes, mégis érzékletes és pontos módon ismerteti a problémáikat, nehézségeiket, az egészséges emberek előítéleteit és személyes felelősségét.

A projekt hitelessége érdekében szintén fogyatékossággal élő előadókat kértek fel a közreműködésre: a látássérült Juhász Tamást (Davies Korner, Vaklárma), Erdős Balázst és Medetz Attilát, a Baltazár Színház művészeit, az Asperger-szindrómás Fekete Gy. Viktort, a mozgáskorlátozott Abramov Dánielt és Horváth Rolandot (RapStars), valamint a szintén mozgáskorlátozott Veres Róbertet, akit leginkább MCDC-ként ismer a közönség.

A projekthez készült klip végül a május 5-re szervezett flashmob felvételeiből készült el, ahol először hangzott el élőben az Átértékeled – az esemény célja természetesen a figyelemfelkeltés, valamint a reakciók felmérése volt.

 

 

A visszajelzések egyelőre kifejezetten pozitívak – reméljük, hogy a csoport munkája valóban felhívja a figyelmet a fogyatékkal élők nehézségeire, s egészséges társaik tekintetét is segít feléjük fordítani. „Ha csak sajnálni tudsz, az a legnagyobb baj, de legalább meghallgattál végre, az nem baj.”

A filmet Tóth András vágta, aki a Muriel zenekar Ganxsta Tribute „Nincs erő” című feldolgozására készített klipet.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky