3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2015. március 23.

Az I. világháborút feldolgozó zenés színházi előadás a MÜSZIben

Copyright:

Korabeli krónikák, irodalmi művek, többek között Ádám Éva (Kamenitzky Etelka), Ernst Jünger írásai, Kassák Lajos, Babits Mihály, Palasovszky Ödön, Christian Morgenstern versei idézik a 100 éve történteket. Az előadás 2015. március 27-én pénteken látható-hallható a MÜSZIben.

  • share
  • kapcsolódó linkek

A darab bemutatója 2014-ben, az I. világháború kitörésének száz éves évfordulóján, a Zsámbéki Színházi Bázison volt. Terveik szerint minden évben új információkkal egészül ki a produkció 2018-ig, a Nagy Háború befejezésének száz éves évfordulójáig. Idén, 2015-ben is már új történetekkel bővül az előadás.

ALKOTÓK

Az előadás szereplője: Záhonyi Enikő
Közreműködik: Kallai Nóra (cselló)
A verseket megzenésítette: Márkos Albert
Jelmeztervező: Bánki Róza
Produkciós menedzser: Sáfrány Eszter
Rendező, koreográfus: Mándy Ildikó

Külön köszönet Dr. Magyar László András szakértői munkájának és Kertész Endre (cselló) közreműködésének a felkészülés során.

Mándy Ildikó Társulata
1914 / 1915
(”1914” / eredeti cím)
2015. március 27-én, pénteken, 19:00 órakor
MÜSZI / Művelődési Szint
1085 Budapest Blaha Lujza tér 1. (Corvin áruház III. emelet)

Bejárat a Somogyi Béla utca felől, nagy zöld ajtó MÜSZI logóval.

Csöngess, ha nincs nyitva az ajtó!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Continuer

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Continuer

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Continuer

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Continuer

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky