3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2015. február 20.

Arena koncert: új lemezzel jön a 20 éves progrock banda

Copyright:

Fennállásának 20. évét ünnepelve érkezik Budapestre április 6-án Európa egyik vezető progresszív rockzenekara, az Arena. A Clive Nolan által vezetett brit együttes az emlékezetes turnéprogram mellett még egy apropót szolgáltat az A38 Hajón megtartásra kerülő koncerthez: ez lesz ugyanis az első alkalom, amikor élőben is hallhatjuk a hamarosan megjelenő, The Unquiet Sky című új stúdióalbum dalait.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Az Arena története a Songs From the Lions Cage című album kiadásával kezdődött 1995-ben. A tagság azonban koránt sem csak ekkor vált ismertté, hiszen a zenekar a Pendragon, az It Bites és a Marillion egykori tagjaiból alakult. A vezető szerepet betöltő Clive Nolan billentyűs és zeneszerző mind a mai napig játszik a Pendragon és a Shadowland zenekarokban, de zeneszerzőként is aktív: Alchemy című legutóbbi musicaljét 2014 augusztusában mutatták be a londoni West Enden található Jermyn Street Theatre-ben. Nem ez az első színházi munkája, hiszen éppen idén ünnepli 10 éves jubileumát a Clive Nolan műveit előadó Caamora Színházi Társaság: a The Fire and Quest című rendezvénysorozaton többek között a korábban született She című rockopera és az Alchemy is előadásra kerül.

Az Arena zenekart a két alapító, vagyis Clive és a Marillion egykori dobosa, Mick Pointer mellett John Mitchell gitáros (It Bites), Paul Manzi énekes, valamint egy új basszusgitáros, Kylan Amos alkotja, aki a közös megegyezéssel, időhiány miatt távozó John Towitt-et váltotta. Az új lemezt már ez a felállás rögzítette, és Clive elmondása szerint ez volt az első olyan Arena album, amelyen minden tag személyesen közreműködött már az első pillanattól.

Clive azt is elárulta egy interjúban, hogy az új lemez részben koncept albumként készül, ugyanis lazán kötődik majd a híres angol író, M. R. James Casting The Runes című szellemtörténetéhez, valamint az abból készült 1957-es brit horrorfilmhez, melynek Night of the Demon volt a címe. Az Unquiet Sky ennek megfelelően egy sötét hangulatú album, mely számos erőteljes, drámai hangvételű, komor témát vonultat fel.

 

 

Az elmúlt két évtizedben az Arena nemcsak a kontinentális Európában, hanem Észak- Közép- és Dél-Amerikában, valamint Skandináviában is sokszor feltűnt, és rendre sikeresen szerepelt többek között a németországi slágerlistákon is. A márciusban megjelenő nyolcadik albumhoz kapcsolódó turné egyben fennállásuk 20. évfordulóját is ünnepli, így egy igazán emlékezetes turnéval készülnek, és szeretnének minél több helyre eljutni: a jelenlegi tervek szerint egy 32 állomásos, 13 országot érintő körutat vezényelnek le a tavasz folyamán. A budapesti koncertre április 6-án kerül sor, méghozzá a 10 évvel ezelőtti fellépésük helyszínén, az A38 Hajón.

A Livesounds bemutatja: Arena 20th Anniversary Tour
2015. április 6., hétfő 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Arena koncert
Belépő: 5900 Ft, a koncert napján 6200 Ft

Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen, továbbá a livesound.hu és barbanegra.hu weboldalakon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Weiter

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Weiter

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Weiter

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Weiter

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky