3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2015. február 5.

Új nagylemezzel tér vissza a Jazzékiel

Copyright:

Öt év várakozás után elkészült a Jazzékiel Másokat szeretni című harmadik nagylemeze, melyet hamarosan tavaszi koncertek is követnek. A banda a kétezres évek végi budapesti alternatív klubszcéna egyik fontos zenekaraként 2011-ben vonult vissza a koncertezéstől. A 10 vadonatúj felvételt tartalmazó album a Mamazone kiadó gondozásában látta meg a napvilágot február másodikán.

A csendes pihenőről, a lassan csiszolt sötét hangulatú dalokról és azok elkészüléséről Jakab Péter, a zenekar énekese mesélt: „Igazából kicsit romantikus elképzelés, hogy öt éven keresztül készült a lemez, de tény, hogy először amikor a Szabó belépett, akkor írtam ki még a megboldogult MySpace-re, miszerint "Elkezdtük a dalírást, ez hamarabb kijön mint az előző". Mert ugyebár addig a Holy Shit két és fél évére gondoltuk, hogy sok. Kicsit árnyalni kell azért: öt év alatt több részletben készült a lemez. Bár az első dalvázlatok 2009-ben már megvoltak, de stúdiózni csak 2013. júniusában kezdünk, amikor először kapartuk össze magunkat. Akkor ismerkedtünk meg Korompai Bencével is, aki az egyik legnagyszerűbb hangmérnök, akivel valaha is dolgunk volt. A hangversenyzongorától kezdve a százéves glockenspielen keresztül, a templomi harmóniumon át a cirkuszi üstdobig gyakorlatilag mindent kipróbáltunk, amit a raktárban találtunk. Az egyik fő vezérelv az volt, hogy ne cizelláljuk szénné. Ezt úgy hidaltuk át, hogy számos zenei rész ott született a stúdióban improvizálva. Ezután némi R33-as kiegészítő felvételek következtek, majd egy évre megint pihenni ment az anyag.”

A csendet a 2014 tavaszán, a Record Store Day alkalmából megjelentetett Mi már leszoktunk róla című 7” inch-es vinyl EP-vel törte meg, melyről a címadó dalhoz és a nagylemezre is felmásolt Portugálhoz videó is készült. A zenekar végül ősszel tért vissza a színpadokra, valamint ezzel egy időben a stúdióba is, hogy befejezzék az énekfelvételeket. A most megjelent Másokat szeretni albumról ugyan dalrészlet már egy neves brit modellügynökség reklámfilmjében is debütált, mostantól azonban az egész lemez elérhető a Jazzékiel Bandcamp oldalán, hamarosan pedig a jelentősebb online zeneáruházakban is. Aki a fizikai formátumban hisz, annak jó hír: márciustól a koncerteken már megvásárolható lesz az Másokat szeretni album, valamint országszerte a lemezboltok polcaira is felkerül.

A zenekar tavasszal hordozza körbe friss lemezét az országon, elsőként március 13-án, Szegeden a Rongy Kocsmában, majd április 3-án Pécsett a Pécsi Est Cafében, április 18-án pedig a fővárosi RoHAM Bárban lépnek fel, de kedvenc fesztiváljukon, a Fishing On Orfűn is bemutatják majd az új anyagot.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Kontynuować

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Kontynuować

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Kontynuować

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Kontynuować

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky