3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. november 30.

Megjelent az új Anima Sound System lemez

Copyright:

Az idén 21 éves Anima Sound System 4 éve várt "Gravity And Grace" című lemeze végre megjelent digitálisan és CD-n, a zenekar első kiadványaként a Magneoton égisze alatt. A lemezbemutató 2014. december 31-én lesz a Roham Bárban a Dohány utcában.

Négy év szünet után újra a stúdióba vonult az Anima Sound System, és az alapító és zenekarvezető Prieger Zsolt szerint az eddigi legmélyebb és legszemélyesebb albumot rakták össze. Az Anima eddig már rengeteg stílusban kipróbálta magát, olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a "'68", a "Csinálj gyermeket" vagy a "Tedd a napfényt be a számba". Dolgoztak már együtt az Asian Dub Foundationnel, a Transglobal Undergrounddal és a DePhazzel is, most viszont a magyar zenei színtér képviselőivel készítettek új felvételeket. Ilyen például a „Sweet Salvation” Halott Pénz közreműködésével, de a rapperen kívül például Beck Zoli a 30Y-ból, Pálinkás Tamás az Isten Háta Mögöttből vagy Hair a Strong Deformity-ből is előad duettet az Anima énekesnőjével, Prieger Fannival. Fanni egyébként 6 éve tölti be a frontember szerepét a zenekarban, de korábban, kislányként már a szintén nagy sikerű "Tekerd" című dalban is feltűnt.

A zenészek sorába a Carbonfools és a Belga alapítója, Tóth Szabolcs és ifj. Csoóri Sándor brácsás is beszállt. A most megjelenő "Gravity And Grace"-re ismét több dalt írtak együtt a Prieger-testvérek, megszokott módon Németh Gergellyel kiegészülve, ám erre utoljára az "Aquanistan" c. album felvételeikor került sor ilyen arányban. Sőt, ezen az anyagon mutatkozik be szerzőként a legfiatalabb családtag, Fanni is.

A borítót és az arculatot a fotós Éder Krisztián készítette. Az albumra a „Crossroads” című szám is felkerült, amely a Speak Easy Project által forgatott Menjek/Maradjak című dokumentumfilm zenéjeként debütált, és amihez Londonban forgattak videoklipet.

A lemezbemutatóra szilveszterkor kerül sor a Roham Bárban, ahol olyan vendégek teszik majd tiszteletüket, mint Pándi Balázs, Zomblaze és a Farbwechsel DJ-k. Vendég ezen az estén, a szintén lemezbemutatóját tartó colorStar lesz!

Az albumot egyébként akusztikus formában is bemutatja az Anima Sound System, méghozzá 2015. január 21-én, a MÜPA-ban, szintén sok-sok vendéggel kiegészülve.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 23.

Elindult a jelentkezés a II. Carson Coma Palántaprogramra

A Carson Coma idén is elindítja Palántaprogramját, amellyel az együttes a pályakezdő zenészeket támogatja. A tavalyi sikeres évad után a pályázat idén is visszatér: a legígéretesebb anyagot beküldő zenekar egy stúdiólemeze felvételéhez használhatja fel a Palántaprogram nyereményét. Tovább

2025. január 6.

Megtekinthető az Azahriah Puskás koncertfilm

Azahriah 2024. május 24-25-26-án háromszor töltötte meg a Puskás Aréna nézőterét, ezzel ő volt az első hazai előadó, aki teltházas koncertet adott a stadionban, összesen 140.000 néző előtt. Az 'Azahriah - Puskás Aréna (Full Koncert 2024)' című koncertfilm ennek a történelmi pillanatnak az élményét foglalja össze 90 percben. A film már elérhető YouTube-on. Tovább

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky