3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. november 25.

Új The Carbonfools-klip érkezett váratlanul

Copyright:

Az idén megjelent Easter Song és Closer után csütörtökön új dal premierjét hallhattuk a Petőfi Rádión a The Carbonfools zenekar most megjelenő, negyedik albumának a Carbonbliss-nek felvezetéseként. A dal címe Give It To Me, amihez egy különleges klipet készített a zenekar, mely azonnal hatalmas kedvenc lett a rajongók körében! A lemezbemutató koncert 2014. december 5-én, pénteken az Akvárium Klub nagytermében lesz, amire nagyon fogynak a jegyek, tehát érdemes mihamarabb gondoskodni a belépőkről. Vendég a - szintén új lemezét bemutató - Muriel zenekar lesz.

Új dalt mutatott be a The Carbonfools zenekar a 2014. december 5-én megjelenő új „Carbonbliss” című lemezről. A dal premierje a Petőfi Rádión volt, amihez a zenekar egy hirtelen jött ötletnek köszönhetően egy klipet készített.

„Csütörtökön volt a „Give it to me” premierje, az első visszajelzések nagyon pozitívak voltak és sokan kérdezték, hogy a rádiós játszáson kívül felbukkan-e majd máshol is a dal.” – mondta Fehér Balázs, a The Carbonfools énekese –„Mi másnap épp Nyíregyházára mentünk koncertezni, így volt időnk azon elgondolkozni, hogy tudunk-e gyorsan valamilyen klip-szerű dolgot fabrikálni rá még a hétvégén. Rengeteg ötlet merült fel: szerelmi vallomás szemtől szemben egy étteremben vagy egy ugyanennek a próbája egy étteremben, amikor a főhős egy barátjának adja elő, ami a lelkét nyomja. Hamar elszabadult az ötletroham, felmerült egy a Szomszédok teleregény egykori szereplőit is érintő klipverzió, de esett szó szamárról és szájgolyóról is. Mivel szorított minket az idő, végül úgy döntöttünk, hogy úgyis megyünk szombaton próbálni dalokat az Akvárium Klubos lemezbemutatóra, így az lenne a legegyszerűbb, ha ott forgatnánk gyorsan valamit. Ennél részletesebb forgatókönyv nem is készült a dologról, de bíztunk benne, hogy az improvizációból is összejöhet valami jó. Elkezdtünk próbálni, de nagyon fáradtak voltunk és nem ment a koncentrálás. Előszedtük a kamerát és elszabadult a zenekar. Mindenki felpörgött és végül szinte vágás nélkül készült el egy Unofficial-official klip. Szeretjük!” – fejezte be nevetve a frontember.

Íme, itt a végeredmény:

 

 

Korábban a srácok szokásos komolysággal a következőket nyilatkozták az új lemezről: „A „Carbonbliss”-ben összeolvad a film noir éjszakai világa a „csehszlovák diszkóval”, a hatvanas évek pszichedeliája a rockkal, a techno, és az afro pedig megannyi kósza hangulattal. Mindemellett ihletet adtak DJ Titusz gyermekkori élményei, illetve a zenekar gitárosának, Fekete Istvánnak új nyenyeréje is.”

A nagy lelkesedéssel várt új lemez bemutatója 2014. december 5-én lesz az Akvárium Klubban, ahova nagy csinnadrattát tervez a The Carbonfools és csapata. Látványos vetítés és különleges, eddig a zenekartól szokatlan dekoráció is díszíti majd a nagytermet. A koncert sztárvendége a Punnany Massif frontembere, Felcser Máté lesz, aki várhatóan a Fehér Balázzsal közös „Ha nem mondod” dalukat adja elő.

A „Carbonbliss” 2014. december 5-én lesz először megvásárolható a lemezbemutató koncerten, ahova a nagy érdeklődés dacára még kaphatóak olyan elővételes jegyek, amelyekhez a koncert napján CD-t is kapnak a vendégek. Az elővételes jegyekről érdemes tudni, hogy az Akvárium Klubban kaphatók. Vásárolható koncertjegy+CD 3390 forintért, koncertjegy+album letöltő *applikáció 3490 forint, valamint sima koncertjegy 2990 forint.

Az este vendége a Muriel zenekar lesz, akik szintén vadonatúj lemezt mutatnak be. A fiatal, nagy jövő előtt álló csapat zenéje valahol mélyen a 60-as évek rockos világában gyökerezik, ráadásul már több dalát is ismerheti a nagyközönség, melyek közül a „She’s Insaint” a Petőfi Rádió egyik kedvence.

Mindkét banda új lemeze kapható lesz a helyszínen 1000 forintért valamint zenekari pólót is megvásárolhatnak a rajongók 3000 forintos egységáron.

iTunes

A "Carbonbliss” az iTunes-on már előrendelhető, a megjelenés dátuma december 6.  Érdekesség, hogy az album letöltésével a „Closer” című dal ajándékba jár a vásárlónak.

A The Carbonfools és a Muriel új CD-jét 2014. december 6-tól a [musicland]-ben (1077 Budapest, Almássy tér 8.) és a Media Markt üzleteiben lesz kapható!

The Carbonfools lemezbemutató koncert
vendég: Muriel
2014. december 5., péntek
Akvárium Klub (1051 Budapest, Erzsébet tér 2.)

*Amit az applikációról tudni kell: Magyarországon egyedülálló újdonság, mely a megvásárolt jegyen található link és egy QR kód. A rajongó a QR kód beolvasásával egy válaszlevelet kap, amely egy linkre mutat, amelyre kattintva aktiválhatja a jegyen szereplő promóciós kódját. A vásárló így digitálisan hozzájut az új Carbonbliss dalokhoz és egyéb extra tartalmakhoz.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky