3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. november 14.

Köszönet a Magna Cum Laudétól

Copyright:

A Hard Rock Caféban, egy minikoncert keretében ünnepelte meg a Magna Cum Laude új albumát a megjelenés napján, 2014. november 12-én. Mostmár kapható a Köszönet, tessék sokat hallgatni, hogy mindent kívülről fújjunk december 29-re – akkor lesz a 15 éves jubileumi koncert a Sportarénában!

2014. november 12-én jelent meg a Magna Cum Laude legújabb albuma, Köszönet címmel. Ennek apropójából mondtak köszönetet rajongóiknak, és az érdeklődő újságíróknak is, a zenekarhoz, az albumhoz és a hangulathoz tökéletesen illő helyen, Lenny Kravitz gyönyörű, bekeretezett gitárjától éppen két emelettel följebb a Hard Rock Caféban.

Az ünneplő bandára olyan sokan kíváncsian voltak, hogy a kicsit késve érkezők már csak a tömeg utolsó sorába jutottak, ahonnan ha látni nem is, hallani viszont annál jobban lehetett a zenekart. És a lelkesedést, amely új albumukat, a Köszönetet övezi, az együttes és a közönség felől egyaránt.

Az először a Hard Rock Caféban, november 12-én 17 órától kapható korongot aki akarta, ott helyben dedikáltathatta is, illetve személyesen is gratulálhatott a Magna Cum Laudénak a remekül sikerült albumért. De akinek nem volt elég ennyi – és gondolom, sokan így vagyunk vele a tegnapi jó kis koncerten felbuzdulva - a 2014. december 29-én tartandó koncertre várnak szeretettel a Papp László Sportarénába is!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky