3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2014. szeptember 15.

Ismét lesz Moszkva tér Budapesten!

Copyright:

A MÜSZI, azaz a Művelődési Szint a Blahán a Corvin Áruház épületében különös, de annál izgalmasabb nosztalgiára hívja a nagyérdeműt 2014. szeptember 22-én, hétfőn, hiszen egykori közterek emlékét idézik meg kiállítással, vetítéssel és koncerttel is, ugyanis maga a legendás Moszkva tér zenekar lép fel ezen az estén.

  • share
  • kapcsolódó linkek

A MÜSZI, a Blaha Lujza téren működő Művelődési Szint csapata úgy döntött, hogy a belső tereit olyan budapesti közterületekről nevezi el, amelyeket az utóbbi években megszüntettek, mégis hiányoznak nekünk. A Moszkva tér, Köztársaság tér, Felszabadulás tér sok embernek nem a nyomasztó múlt, hanem az ifjúsága fontos része, amire szívesen emlékezik. Nevezhetjük ezt nosztalgiának vagy retrónak, de értékmentésnek is.

A MÜSZI örökbefogadja ezeket a közterületeket. Hivatalos avatóünnepség és gyönyörű utcatáblák is lesznek 2014. szeptember 22-én a MÜSZI-ben. Az ünnepséget a Moszkva tér zenekar koncertjével és Török Ferenc Moszkva tér című filmjével is megünnepeljük.

 

 

Az eseményhez kapcsolódik még, Kis Judit és Kroó Anita kiállítása és Pőcze Flóra: A Moszkva tér gyermekei című előadása is. A táblaavatás a MÜSZI őszi Újranyitogató hetének egyik legfontosabb eseménye.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Kontynuować

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Kontynuować

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Kontynuować

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Kontynuować

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky