3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2014. szeptember 1.

Quimby és Fenyő Miki az Aba napokon

Copyright: Facebook

Rendhagyó eseményre készül a Székesfehérvártól 15 km-re elhelyezkedő Aba város közössége. Idén 21. alkalommal kerül megrendezésre az önfeledt szórakozás és tartalmas együttlét jegyében minden évben újjászülető Aba napok, 2014. szeptember 5-7. között.

„Egy régi mondás szerint csak az a közösség lehet boldog és egészséges, amely tud ünnepelni, és van mit ünnepelnie.”- írja Kossa Lajos, Aba város polgármestere. „Közösségünk igazi ünneplése tehát nem más, mint az örömbe, zenébe, dalba és táncba foglalt hála.”

A rendezvény alkalmával a helyi kulturális, szórakoztató és sport tevékenységek mellett számtalan érdekesség kerül bemutatásra. Táncegyüttesek előadásai, népi- és iparművészeti vásár és kézműves foglalkozások, solymászok bemutatói, lovasok és lovas bemutatók, jellegzetes ételek, szépségkirálynő választás, horgászverseny és számtalan különleges zenei fellépő várja az Abára látogatókat.

A nyitónapon, pénteken Fenyő Miklós, majd a Quimby zenekar lép színpadra, szombaton a Péterfy Bori & Love Band koncertjét, majd Szulák Andrea „Boldogság, gyere haza...” című Cserháti Zsuzsa emlékestjét, végül Somló Tamás és zenekara show-ját élvezhetik az Abára látogatók. A programot tovább színesíti az idén első ízben felállított Utcazene Pódium, ahol a fesztiválok utcazenészeinek legjobbjait láthatjuk majd.

Az idei év a sokszínűség jegyében telik majd az Aba napokon. A zenei program mellett ellátogathatunk a rendezvényen a Középkori Udvarba, ahol korabeli fegyvereket és páncélokat is kipróbálhatunk. Láthatunk mesés Tündérkertet, az Indián Sátorban táltos meséket hallgathatunk vagy akár vízipipázva pihenhetünk a keleti teázóban. Az Indonéz sátorban lesz selyemfestés vagy akár megcsodálhatjuk a tűzzsonglőrök előadását, részt vehetünk valódi tűz-szertartáson, s még tüzes lovas bemutatóban is lehet részünk.

A rendezvény minden helyszíne ingyenesen látogatható.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Continuer

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Continuer

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Continuer

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Continuer

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky