3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2014. augusztus 28. | Joss Beaumont

Az idióta sajnálja, hogy idióta volt

Copyright:

34 évvel ezelőtt történt, hogy egy bizonyos Mark David Chapman gondolt egy nagyot, majd New Yorkban agyonlőtte minden idők talán legnagyobb hatású zenészét, John Lennont, az egykori Beatles zenekar alapítóját. Chapman azt mondja, sajnálja, hogy ekkora idióta volt. Hát mi is...

„Sajnálom, hogy ekkora fájdalmat okoztam” – mondta Mark David Chapman a múlt héten a börtönében tartott meghallgatáson. „Sajnálom, hogy ilyen idióta voltam” – folytatta, majd kifejtette, hogy rossz irányt választott a dicsőséghez vezető úton.

Chapman nyolcadik alkalommal volt meghallgatáson, mely arról hivatott dönteni, hogy feltételesen szabadlábra helyezhető-e, amiről jegyzetek születtek és ez került most nyilvánosságra. Ami a döntést illeti, a háromtagú bizottság ismét elutasította a kérelmet, így Chapman továbbra sem szabadulhat a börtönből.

Mark David Chapman 1980. december 8-án, a manhattani Dakota apartmanház előtt sütötte el négyszer egymás után a pisztolyát, halálos sérüléseket okozva az ex-Beatles énekesnek, John Lennonnak. Miután bűnösnek vallotta magát, 1981-ben el is ítélték. Az ítélet értelmében 20 évet kapott, de egy bizottság határozatától függ, hogy mikor szabadulhat ténylegesen.

Nos, ez a bizottság döntött most úgy újra, hogy továbbra is a börtönben kell maradnia.

„John Lennon egy nagyszerű ember volt, akit rengetegen szerettek és jelenleg is szeretnek. Ennek legfőbb bizonyítéka az, hogy mind a mai napig kapok leveleket a rajongóktól, melyben megírják a bánatukat. Szörnyű dolgot tettem!” – mondta a most 59 éves Chapman.

Joss Beaumont

AP

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Kontynuować

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Kontynuować

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Kontynuować

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Kontynuować

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky