3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2014. augusztus 6.

Óbudán koncertezik az Európa Kiadó

Copyright:

Akár a '80-as évek óbudai koncertjeit is felidézheti augusztus 19-én az Európa Kiadó. Csakúgy mint majdnem 30 éve, ezúttal is a Zichy-kastély udvarán, vagyis a Kobuci Kertben szerepel ugyanis a zenekar, méghozzá a Balaton és Nyeső Mari fellépését követően.

A tavalyi sikeres turné és az új lemez kiadása után idén kevesebb alkalommal lépett fel az Európa Kiadó Budapesten, így az augusztus 19-ei koncert közel egy évvel követi a legutóbbi fővárosi koncertet. Ez az este a hagyományok felelevenítéséről fog szólni az óbudai Kobuci Kertben, hiszen a Kiadó ismét együtt lép fel a Balatonnal - Víg Mihályékkal a pályafutás különböző stációiban jó párszor koncerteztek közösen.

A mostani helyszínen, vagyis a Zichy kastélyban (illetve annak kertjében) például 1986-ban és '87-ben játszott közösen a két zenekar, és a '86-os koncertről egy koncertfelvétel is megjelent CD-n, melyet a Bahia kiadó adott ki a '90-es évek elején.

A koncertre a zenekar nemcsak látogatókat, hanem mindenféle Kiadós relikviákat és dokumentumokat is vár. Ennek oka, hogy Menyhárt Jenőék egyetemi tananyaggá váltak: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design tanszékén, egy 2014 őszi mesterképzés keretében ugyanis egy egyedülálló oktatási program indul, "Az Európa Kiadó zenekar 21. századi online archívumának tervezése" címmel. A kurzust Szénássy Alex média szakember, a Laboratory Group tulajdonosa vezeti.

Az archívum elkészítéséhez a rajongók segítségét kérik, hiszen a legtöbb forrásanyag nyilvánvalóan az ő gyűjteményeiben rejlik. Akik szeretnének segíteni az archívum létrehozásában, és rendelkeznek bármilyen kazettás, szalagos vagy videofelvétellel, fényképekkel, korabeli plakátokkal, jegyekkel, illetve bármilyen egyéb tárggyal, amely az Európa Kiadóhoz kötődik, azok hozzák el ezeket a Kobuci Kertbe, és viszonzásul a helyszínen is elővételes áron vehetnek jegyet. Ha pedig már megvan a belépőjük, akkor a zenekar vendégei egy italra – a részletekről a bejáratnál tájékozódhatunk.

Az anyagok bedigitalizálása után ezeket postai úton kérésre visszajuttatják tulajdonosuknak. Aki pedig esetleg már eleve digitalizált anyagokkal rendelkezik, az is segíthet, ha elküldi ezt az archiv@europakiado.hu címre.

Augusztus 19-én 17:30-kor nyitják meg a kapukat a Kobuci Kertben, a műsort pedig Nyeső Mari kezdi: a kiváló dalszerző, gitáros énekesnőt az Európa Kiadó hívta meg vendégnek.

 

 

Európa Kiadó, Balaton, Nyeső Mari koncertek
2014. augusztus 19., kedd 17:30
Budapest, Kobuci Kert (Zichy-kastély udvara)

Belépő: elővételben 2000 Ft, a helyszínen 2500 Ft. Jegyek kaphatók a Broadway jegyirodákban, valamint az Interticket hálózatában és online a jegy.hu oldalon.

A program:
18.00 Nyeső Mari
19.00 Balaton
20.00 Európa Kiadó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Kontynuować

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Kontynuować

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Kontynuować

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Kontynuować

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky