3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. augusztus 4.

Spock’s Beard: ismét Budapesten

Copyright:

Alig több mint egy év telt a Spock's Beard legutóbbi budapesti koncertje óta, de a progresszív rockzene amerikai mesterei úgy döntöttek, hogy idén sem hagyják ki az A38 Hajót európai turnéállomásaik közül. Szeptember 10-én újra láthatjuk majd őket: a vendégzenekar koncertje után 120 perces best of műsorral készülnek.

Tavaly áprilisban jelent meg a Spock's Beard legutóbbi, Brief Nocturnes and Dreamless Sleep című nagylemeze. Az együttes az azóta eltelt időszakban sem tétlenkedett: nem sokkal a lemez és a tavalyi budapesti koncert után tették közzé például a Submerged című dal videóklipjét:

 

 

Idén februárban a csapat egy különleges koncertnek is részese volt. A Mike Portnoy által alapított Progressive Nation At Sea című fesztivált a Norwegian Pearl nevű luxushajón rendezték meg, mely Miami mellől hajózott ki több ezer progrock rajongóval a fedélzeten. A fellépők között a Spock's Beard mellett többek között a Flower Kings, a Pain Of Salvation, a Devin Townsend Project, Jon Anderson és még több mint egy tucat fellépő szerepelt.

A 2009 után most először megszervezett fesztiválon a Spock's Beard koncertjét is rögzítették, köztük a June és a The Light című dalokat is, melyeken különleges vendégként Neal Morse is énekelt. A felvételeket a zenekar egy DVD-n is tervezi kiadni augusztus végén. A DVD kiadásának költségeit a zenekar közösségi finanszírozás útján gyűjtötte be a rajongóktól, és az eladásokból beérkező esetleges profitot pedig a később érkező új stúdiólemez készítésére fordítja.

A zenekart a Morse fivérek alapították 1992-ben, amikor egy kivételesen jól sikerült, átmulatott éjszaka után úgy érezték magukat, mintha egy másik univerzumban lennének – ez ihlette a Star Trek karakter, Spock szakállára utaló elnevezést, hiszen ő is csak egy másik univerzumban viselt efféle arcszőrzetet. A név ma már önálló életre kelt, és a zenekar a progresszív rockzene egyik rangos képviselőjévé vált, mely ugyanazt a progresszív érzést viszi át a hard rock zenébe, amit a Dream Theater a metalba vagy a Flower Kings a rockzenébe.

A tavaly kiadott legutóbbi lemez volt a 2011-ben kialakult új felállás első közös munkája, hiszen az alapító gitáros, Alan Morse és a basszeros, Dave Meros, valamint a ’96-ban csatlakozott Ryo Okumoto billentyűs mellé ekkor csatlakozott Ted Leonard énekes, valamint egy régi ismerős, Jimmy Keegan dobos. Szeptember 10-én egy egyelőre még nem megnevezett vendégzenekar fellépése után két órás best of műsorra számíthatnak a Spock's Beard kedvelői.

a Livesounds bemutatja:
2014. szeptember 10., szerda 20 óra,
Budapest, A38 Hajó
Spock’s Beard koncert + vendégzenekar
Belépő: 6500 Ft.

Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky