3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. július 22.

St. Vincent az A38-on!

Copyright:

Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az év legfontosabb klubkoncertjére kerül sor október 18-án az A38 Hajón. Az A38 és a CAFe Budapest szervezésében nem más lép fel ugyanis, mint a kortárs art-rock egyik legjelentősebb alakja, az amerikai dalszerző-gitáros-énekesnő, a tavasszal megjelent negyedik lemezét bemutató, Magyarországon először koncertező St. Vincent. A tomboló sikerrel zárt nyári fesztiválkörút után a művésznő az A38 Hajón nyitja meg a Digital Witness turné őszi európai szakaszát.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Nehéz lenne tagadni, hogy 2014 az amerikai gitáros-dalszerző-énekesnő, Annie Clark, azaz St. Vincent éve. Februárban megjelent negyedik – cím nélküli – lemezén saját bevallása szerint is megtalálta saját, „igazi” hangját, főfellépő volt a legjobb fesztiválokon a barcelonai Primavera Soundtól Glastornburyig, a Nirvana vendégeként énekelte a Lithiumot a zenekar Rock and Roll Hall of Fame beiktatásán, meghívták a Saturday Night Live-ba, és háromnegyed órás koncertet adott a Letterman Showban... Egyszóval igazán aktuális előadóról van szó.

Az egyedi hangú, különleges világú, gitárosként is elsőrangú (és nem  mellékesen multiinstrumentalista, zongorán, basszusgitáron sőt, thereminen is játszó) St. Vincent Tulsában született. Már tinédzserként komolyan belevetette magát a zenei életbe, bár nem elsősorban muzsikusként, hanem „családi vállalkozásban” az egykor az A38 Hajón is fellépett jazz-blues duó, a Tuck & Patti turnémenedzsereként. Aztán egy ideig az amerikai zenei képzés központjában, patinás Berklee College of Musicban tanult, amit otthagyva a Polyphonic Spree zenei kommunájához csatlakozott, később pedig Sufjan Stevens turnézenésze lett.

Egy évvel később, 2007-ben jelentette meg első albumát, amin klasszikus art-rock előadói hagyományokat követett, nem véletlenül hasonlították sokan a stílusát Kate Bushéhoz és David Bowie-éhoz. De már ekkor látható volt, hogy St. Vincent jóval több valami Bush-epigonnál: az egyedi hangszerelések, az egyszerre személyes, költői, mégis morbid és sötét hangulatú dalszövegek, nem utolsósorban pedig összetéveszthetetlen gitárjátéka magasan kiemelte a hasonló előadók közül.


A további lemezeken St. Vincent egyre inkább megtalálta saját stílusát, az elektro-popból és artrockból összegyúrt egyedi hangvételt, amit csak erősítettek az utolsó mozdulatig aprólékosan koreografált, látványos fellépések és a nagyon tudatosan épített imidzs. Az egykori „ártatlan kislányt” egyre inkább felváltotta a bábuszerű, megközelíthetetlen, okos, hidegen szexi, mégis érzelmes nőt megformáló szerepjáték, ami az idei St. Vincent lemezzel ért eddigi csúcspontjához.

Eközben tavaly közös lemezt készített az artpop-pápa David Byrne-nel, idén közreműködött (az A38 Hajón éppen három nappal korábban fellépő) Swans fenomenális idei albumán, és nyugodtan mondhatjuk, hogy 2014-re St. Vincent az igazi nagy sztárok közé került. Éppen ezért is különleges budapesti koncertje – valószínűleg ez lesz az utolsó pillanat, hogy pár száz fős, intim klubfellépést láthatunk-hallhatunk tőle. Az A38-as koncerten nagyszerű zenészekből álló, jól összeszokott állandó zenekara kíséri.

CAFe Budapest Fesztivál
St. Vincent (USA)

2014. október 18., szombat 19h – PONTOS KEZDÉS!

A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő

Jegyár: 5500 Ft, elővételben: 4500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az Interticket hálózatában, az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón. A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky