3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2014

2014. július 15. | Bea

Balaton Sound szombat – feketézés, sárgázás meg zöldezés Wiz Khalifára

Copyright:

Szóval a mérleg egyik oldalán sár, eső, szélvihar, hideg. A másik oldalon meg Wiz Khalifa. Igazából nem is az ő neve, hanem a Balaton Sound maga húzott le minket Zamárdiba. És aztán szerencsénk volt: az eső nem volt olyan nagy, a sár a legtöbb helyen kikerülhető volt, a szélvihar hamar és gyorsan elcsitult, a hideg ellen meg mindig magunkhoz tudtunk venni némi melegítő alkoholt. Vagy más tudatmódosítót, mert voltak azért páran, akik azt tették. Pláne ha már Wiz Khalifa zenélt.

Persze azért ahogy jöttek a viharfelhők és erősödött a szél kicsit beparáztunk, hogy nem lesz-e itt valami fincsi tömegpánik, ha feldől valamelyik sátor. Inkább fedezékbe vonultunk a koncert kezdete előtt, hogy majd gyorsan lemegy az apokalipszis, addig masszív fatető alatt a meleg ételt és csomóféle italt is árusító helyen a lehető legjobban átvészeljük a világvégét. Az nem jött, Khalifa meg igen, úgyhogy úgy voltunk vele, legfeljebb elázunk és nekiindultunk. A Mastercard Nagyszínpad körül azért jól jöhetett volna még pár fedett és kevésbé instabil sátorka, mi viszont megtaláltuk az aznapi kedvenc helyet: a Hungária Pezsgő sátrát, ahol az épp nem használt DJ pultra tudtunk felülni, így esővédetten, az egész tömegre jól rálátva, szuperkényelmesen néztük végig a Khalifa fellépést. Fejet dünnyögtetni ülve is lehet; ezt a képességünket is profira fejlesztettük. A Black&Yellow-hoz illően szépen sárga-fekete pólóban énekelt (vagyis rappelt) a zenész, aztán lement a Young, Wild and Free is. Na arra tényleg mindenki begerjedt. Még hátul is lehetett érezni, ahogy egyként rágyújt mindenki a természetesen semmi mást csak sima dohányt tartalmazó tekert cigijére hozzá. De azért Ingrossóhoz hasonlóan ő is úgy gondolta, semmi nem menőbb a káromkodásnál, ő mondjuk motherfuckin’-t használt inkább, meg kedvesen bitches-nek szólította a közönséget. Viszont lelkesen és nyitottan fordult a hallgatósághoz, időnként engedte megtapogattatni magát, a koncert vége felé pedig még be is rohangált az első sorok közé. Itt jöttem rá, annyira miért nem vagyok extázisban a programtól. Jó a zene, nem mondom, de nem olyan helyes maga az énekes, hogy az plusz extrát adjon az élményhez, amiért már igazán be lehet pörögni. Más szerencsére nem így gondolta és örültek, hogy hozzáérhettek a szétvarrt felsőtestéhez, szóval a hangulat megvolt, a buli nagy volt. Az eső meg kicsi.

Hogy mennyire váltotta be a hozzá fűződő reményeket Wiz Khalifa, azt nem tudom. Élvezte a nép, amit kapott, az biztos. Részemről nem volt elvárás, így nem is csalódtam, mondjuk pozitívan se. A fellépése megkoronázása a tűzijáték volt, úgyhogy tényleg megadott a Balaton Sound mindent, ami kell és még többet is a bulizáshoz. És az is jó, hogy már régen kinőtte magát az elektronikus zenei fesztivál kategóriából, mert tessék, még színvonalas rapzenét is kaptunk. Jövőre is kérünk ilyesmit is!

Bea

Fotók: Szemerey Bence/Sziget.hu/balatonsound

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. július 18.

Napi 200 VOLT-, és napi 450 Balaton Sound-baj

Átlag ennyiszer volt egészségügyi bajunk a VOLT Fesztiválon és a Balaton Soundon. De óhajaink-sóhajainkkal nem voltunk magunkra hagyva, a Helperek Egyesület segített, hogy minden egészségügyi igényünk megoldódjon. Legyen az napszúrás, bokaficam, térdsérülés, megfázás, rovarcsípés, meg persze komolyabb problémák is. Ehhez 150 önkéntes kellett a VOLT-ra, és 210 önkéntes a Balaton Soundra. De köszönjük, mind túléltük! Szerencsére az a fesztiválozó is, akit elgázolt a vonat Zamárdiban. Tovább

2014. július 15.

Balaton Sound – tömeg, de vajon a fellépőkért?

Hiába a rémisztő sártenger-fotók, a fenyegető esőfelhők, a hír, hogy elfogyott a siófoki Tescóban a gumicsizma, nem tántorodtunk el a szombati Soundolás ötletétől. És ahogy láttam, más sem: dugig volt Zamárdi. Az aznapi egyik húzónév Sebastian Ingrosso volt, sokan voltak, nem mondom, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy a többiek annyira miatta mentek volna… Tovább

2014. július 15.

Balaton Sound – bőségzavar, túl sok a parti sátor!

Szombaton mentem Soundra, de a szombat miatt, nem valamelyik zenekar alapján választva. Miután lement a két fő attrakció, a Sebastian Ingrosso és a Wiz Khalifa, hirtelen nem is tudtuk, mihez kezdjünk, hova menjünk. Próbáltuk még időben felfedezni a megújult, kibővült Balaton Soundot, de idén túl nagynak ígérkezett ahhoz, hogy megemésszük, mi hol van és mi mikor lesz. Így a Balaton-part mellett döntöttünk, hogy egy kis előre-vegetálással alapozunk a várhatóan hosszú estére, aminek elébe néztünk. Aztán azért igyekeztünk végigjárni mindent becsülettel. Tovább

2014. július 10.

Balaton Sound Style - felkészülés!

Ma kezdődik a Balaton Sound! És ha nemcsak jól akarjuk magunkat érezni, de azért egy kicsit az is fontos, hogy jól nézzünk ki, készüljünk rá kellőképpen a fesztiválra. Lassan irány Zamárdi, addig is irány a gardróbszekrényünk, a sminkasztalunk, és ha valami hiányzik, az üzletek! Tovább

2014. július 9.

Teltház várható a Balaton Soundon

150.000 vendéget várnak Zamárdiba, a szerda este induló MasterCard Balaton Soundra. A fesztivál ma már nem csupán a régió, de Európa egyik legfontosabb zenei eseménye, amelyre a világ minden pontjáról tízezrek érkeznek Magyarországra. A színvonalas és színes programban világsztárok egész sora lép fel, egyedi és látványos helyszíneken. Jelen lesz többek között Wiz Khalifa, David Guetta, Alesso, Armin van Buuren, a Clean Bandit, Martin Solveig, Richie Hawtin és a Disclosure is. A Magyar Turizmus Zrt. a Balaton legnagyobb eseményén a #JÓAVÍZ kampánnyal jelenik meg. A bérletek már elfogytak, napijegyek pedig már csak csütörtökre és vasárnapra válthatók. A szervezők azonban felhívják a figyelmet, hogy utcai árusoktól vagy internetes hirdetések alapján ne vegyenek jegyet, mert azok jórésze hamis. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky