2014. július 8. | Stewie
Valaki biztos nem szeret engem, mert eddigi összes fesztiválomon béna volt az idő. De ilyen összevissza esőzést és kánikulát még nem láttam. Mintha nem tudnák eldönteni az égiek, hogy mit akarnak velünk csinálni.
A 0. nap természetesen kánikulában telt, csakhogy ne legyen könnyű a feljutás a cuccokkal és a sorbaállás. Estére viszont túlzottan lehűlt a levegő, vagyis nem volt kellemes az utolsó koncerten állni már.
Másnap az eső dominált leginkább, főleg délután, így az MGMT-nek azt a kevés esélyt se adta meg, amit a jó időjárás adhat egy uncsi koncertnek. Szerencsére minden, ami érdekelt a Petőfin volt, így nem áztam meg. Este aztán jött a nagy zuhé, úgyhogy nem volt nagy afterozás, a kisszínpadoknál.
A 2. napra érthetetlen kánikula jött, ami miatt reggel kiszárdva, és leizzadva ébredtem, hisz este még hideg volt. Estére kellemes langyos maradta hőmérséklet, így a koncerteket jó volt hallgatni.
A 3. nap kánikulában telt. Melegben legalább jobban csúszott a fröccs. Viszont pont péntekre esett a Bring Me The Horizon és a Tankcsapda, vagyis melegben lehet pogózni. Persze amint véget ért Lukácsék repertoárja, rögtön elkezdet fújni a szél, szóval megint a sátras - iszogatás lett a nyerő.
Az alap fesztivál utolsó napján meg esőre kellhettem megint. Viszont volt tíz perc délelőtt, amikor kisütött a nap, és akkor tökéletes fesztiválidő lett. Aztán délután 2-re megint kánikula, alig leht megmaradni a napon. A káosz ehhez képest kész mennyország.
Így meg se merem tippelni, hogy mi lesz az utolsó nap a csapadék, de már a hózivataron se lepődnék meg. Az viszont biztos, hogy mindenre fel kell készülni annak, aki kijön az Articra.
Stewie
Fotók: Sziget.hu/volt Szemerey Bence, Csudai Sándor