3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2014. június 25.

Színpadon az új Special Providence

Copyright:

Új felállásával először koncertezik a Special Providence Budapesten. Mint ismert, tíz év közös munka után kivált Cséry Zoltán billentyűs a zenekarból, akit hazánk egyik legjobb jazz-zongoristája, Kaltenecker Zsolt váltott. Az új felállású progresszív jazzmetal együttes július 13-án az A38 hajón mutatja meg új dalokkal frissített repertoárját.

„Zsolt érkeztével új időszámítás kezdődött, azonnal új dalokat kezdtünk írni, így az A38 Hajó tetőteraszán látható koncerten fele-fele arányban lesznek friss és régi szerzemények. Már nagyon ki vagyunk éhezve a koncertezésre” – mondta Markó Ádám, a kvartett dobosa, alapítótagja. „Június 30-án máris stúdióba vonulunk, hogy rögzítsük az ősszel megjelenő negyedik nagylemezünket, mely azt gondolom, eddigi legprogresszívebb anyagunk lesz. A csapaton belül nagyon jó a hangulat, a közös munka hihetetlenül kreatív, és ezt szeretnénk megmutatni július 13-án a hajón. Előtte két nappal, 11-én a balatonboglári jazz fesztiválon is fellépünk.”



Az A38 hajós bulira már kaphatók az elővételes jegyek 1200 forintért. A helyszíni belépő aznap 1500 forint lesz. A Special Providence fél 8-kor áll színpadra, a koncertet követően pedig rögtön kezdődik a futball világbajnokság döntőjének közvetítése a hajó óriáskivetítőjén melyet rajongók a zenekarral együtt szurkolhatnak végig.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. More

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. More

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. More

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. More

2026. szeptember 15.

A 40 éves The Mission visszatér Budapestre

Az egyik legnagyobb hatású posztpunk és goth rock zenekar, a The Mission 2027. május 9-én visszatér Budapestre, hogy katartikus dalaikkal ismét egyesítsék hazai rajongóikat egy varázslatos este erejéig a Dürer Kertben. Ráadásul a zenekar 10 év kihagyás után jövőre új lemezt is ígér, így a klasszikusok mellett várhatóan már a friss lemez szövegeit is énekelhetjük. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky