3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. június 17.

Túl van a frekvencián az új Supernem

Copyright:

Három évvel a nagy sikerű Tudományos Fantasztikus Pop című album után idén májusban új nagylemezzel jelentkezett a Supernem. Az előző album sikere, amely sok kritikus szerint az elmúlt évtized egyik legfontosabb magyar lemeze volt, a zenekart az egyik legkeresettebb hazai zenekarrá tette, a nagyfesztiválok nagyszínpados fellépőjévé, dalai pedig szinte egytől egyig slágerré váltak (Hova megy, ki?, Irány a moziba be! stb...)

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Sokan várták tehát, hogy sorrendben az 5. stúdióalbummal vajon sikerül-e a zenekarnak megugrania a saját magának oly’ magasra tett lécet.

Nos, jó hírünk van: a Túl frekvencián az elődjénél (és a címéhez híven is) jóval zajosabb, bátran kísérletező, a bevált popzenei formákat merészen, egyszersmind ízléssel fölrugó, igazán bevállalós anyag lett, a zenekar eddigi legkiforrottabb munkája.

A korong 8 dala, alig fél órában viszont tökéletes keresztmetszetét adja, a világnak, amelyben élünk: a 8 dal egyben 8 történet rólunk, vágyainkról, szerelmeinkről, bénázásainkról, esendőségünkről nagy-nagy szeretettel és teli torokkal a fülünkbe üvöltve.

„Olyan festői gyönyörű minden, olyan eleven szürke lehangoló” adja meg rögtön az első dal, a ’Szívbemarkoló’ refrénje, az egész album alaphangulatát.

A zaklatott, üvöltő gitárok és a hozzájuk torzult, mégis sokszor egy-egy jellegzetes témával hirtelen föltörő szintetizátorok mellett a végig nagyon feszes basszusgitár és a példásan karakteres dob pedig egészen fölkavaró zenei utazássá teszik a lemezt.

 

 

Olyan játékos utazássá ugyanakkor, amelyben nemcsak egy száguldó motor hátsó üléséről telefonnal lőtt képeinket nézegethetjük(’Nincs feszkó’), de egy bankrablós szerelmi történetnek is részeseivé válunk a szuperhősnek öltözött fiúval és a „távolsági buszra festett tengerparti lánnyal”(’Tviszt’), hogy aztán a lemez végére még az űrbe is elkalandozzunk egy kicsit(’Van’). Sok-sok történet még, javasoljuk tehát: váltson mindenki jegyet a Túl a frekvenciánra, erre a színes szélesvásznú, 8mm-re forgatott, igazi Supernem mozira!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky