3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2014. május 14.

Hősök menni Barba Negra Music Club

Copyright:

Figyelem! A várható extrém időjárási körülmények miatt a koncert a Barba Negra Music Clubba kerül át! A helyszínváltozás miatt a kezdési időpont is módosul. Mivel az eredeti szabadtéri helyszínhez képest a Barba Negra Music Club befogadóképessége kisebb és a bejutás is limitált, ezért érdemes időben, elővételben megvásárolni a koncertjegyet. A jegy ára és a program menete változatlan!

Vitán felül áll: a hip-hop soha nem látott virágzását éli Magyarországon, jobbnál jobb formációk bukkannak fel sorra, hogy további furfangos, ám zsigeri rímcunamikat szabadítsanak az erre nagyon is nyitott lakosságra. Ahogyan ahhoz sem fér kétség, hogy a szcéna egyik éllovasa a Hősök – nyilván nem véletlenül.

Mind zene, mind előadás, mind tartalom tekintetében minőségi produkciót képvisel a veszprémi négyes, melynek tagjai közül a hazai slam poetry-kultúra szignifikáns alakjai is kikerültek. Brash, Eckü, Mentha és Joeker május 16-án élőzenés, hangszeres kísérettel érkezik a Barba Negra Music Clubba, valamint az új generáció két jóképességű alakulatával, a DSP-vel és a BeatKOHO-val.

Hősök, DSP BeatKOHO
Barba Negra Music Club
2014. május 16., péntek 20:00

Jegyek:
elővételben: 1500,- Ft
helyszínen: 2000,- Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. trvať

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. trvať

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. trvať

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky