3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. május 8.

DobMánia Tábor – esély a hátrányos helyzetű gyerekeknek

Copyright:

A Magyar Jazz Szövetség és a DobMánia Tábor közös esélyegyenlőségi pályázatot hirdetett, melynek keretében négy hátrányos helyzetű, az ütőhangszerek iránt érdeklődő fiatal tanulhat a profi zenészektől.

„A Magyar Jazz Szövetség tagjaival arra gondoltunk, hogy néhány arra rászoruló fiatal, tehetséges dobost szeretnénk idén ingyen táboroztatni. A célunk, hogy olyan hátrányos helyzetű, de kiemelkedő tehetségű fiataloknak segítsünk ezzel, akik a családi, szociális, anyagi és/vagy társadalmi helyzetük miatt nem engedhetik meg a tanulást, taníttatást, tehetséggondozást egy nyári tábor keretében” – vázolta a kezdeményezés alapjait a DobMánia Tábor alapítója, Bordás József.

„Ezért szeretnénk felajánlani négy, 18 év alatti tehetségnek az  V. DobMánia Táborban Vácott egy ingyenes, térítésmentes részvételt. A Magyar Jazz Szövetség által felajánlott lehetőség magában foglalja a szállást, napi háromszori étkezést és az összes szakmai programot. A pályázati feltételek legfontosabb pontjai – a szociális helyzet mellett – a tehetség, a szorgalom és az elszántság.

DobMánia: workshopok és ismert zenészek

2014. július 8. és 13. között ötödik alkalommal kerül megrendezésre Vácon a DobMánia Tábor. A hatnapos zenei tábor 25 dobfelszereléssel, 6 dobtanárral, 5 workshoppal és koncertekkel (például DJ Q-Cee és Busa Pista) várja a fiatal dobosokat, akik jazzdobot, világzenét és hangszertörténetet is tanulnak az egyhetes kurzuson.

A tanári kar Bordás József művészeti vezetése mellett olyan szakemberekből áll , mint Bágyi Balázs, Korompay Zsolt, Martonosi György, Kármán Sándor, Perger „Gustavito” István, Borlai Gergő, valamint  Takáts Tamás (Karthago, Takáts Tamás Dirty Blues Band) és Abebe „Bebe” Dániel (Back II Black) énekesek.

Jelentkezni a dobmaniatabor@gmail.com címen lehet, „MJSZ&DMT esélyegyenlőségi pályázat” tárgymegjelöléssel. A pályázat nyomtatványa ITT található.  Beadási határidő: 2014. május 31. Elbírálás, értesítés: 2014. június 31-ig. Döntnökök: Martonosi György, Szendi Gábor, Korompay Zsolt, Bordás József.

V. DobMánia Tábor
2014. július 8–13.
Vác
Elérhetőség:
+36-30/975-6843

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky