2014. április 26. | Anikó

In memoriam Gödör Klub

A Gödör Klub bezárása kapcsán elkezdtem gyűjtögetni azt a sok mindent, ami odakötött. A lista egyre csak bővült: amire emlékszem, az mind nagyon jó. Sztorik tucatjait tudnám elmesélni, és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. A Gödör az Erzsébet téren (és talán a Király utcában is) sok mindennek volt szemtanúja. A tovább után személyes hangvételű búcsúcikk.

A saját érzéseim felelevenítése közben rájöttem, hogy talán ezek nem is egyediek. Meglehet, hogy sokan hasonló élményeket halmoztak fel, ezért gondoltam, hogy megosztom a teljesen szubjektív Gödör visszaemlékezésem.

Tavaly az egyik barátnőm lánybúcsút tartott. Nem rajongok az ilyen dolgokért, ezért az ara engedélyével hamar leléptem. Aztán elmerengtem azon, hogyha nekem valaha lenne leánybúcsúm, akkor azt milyennek szeretném. Rájöttem, hogy én csak egyetlen módon tudom elképzelni ezt: legyen újra Gödör az Erzsébet téren, és ott újra bulizhassak végig egy éjszakát. Ugyanúgy, ahogyan az régen megszokott, hétköznapi esemény volt. Most, hogy a Gödör úgy tűnik, hogy ott hagyja az új helyét is, és végleg bezár, örökre elbúcsúzhatok ettől az elképzeléstől. Na de hogy is volt régen?

Ahogy lementem a lépcsőn, ott várt az a klub, ahova mindig jólesett belépni. Ahol anélkül, hogy előre megbeszéltük volna, szinte mindig össze lehetett futni ismerősökkel, vagy olyanokkal, akik később azok lettek. Például a Fishingen megismert srácot próbáltam kerülni (bár szórakoztató egyéniségként tartottam számon), másnak meg már találkozáskor a nyakába ugrottam.

Kultúra, koncertek, underground… De a legjobban az ottani arcokért érte meg lejárni.

Habár részemről általában hajnali 2-3 körül vége a buliknak, de a Gödörből sokszor az első metróval mentem haza. Azt meg össze sem tudnám számolni, hányszor sétáltam le a Deák-Nyugati távolságot hajnalban, hogy a 906-os busszal hazamenjek. Azt hiszem, hogy soha sehol nem táncoltam annyit, mint a Gödör táncterén. Ha meguntam a táncot vagy nem tetszett a zene, akkor ki lehetett ülni a lépcsőkön levő asztalokhoz.

Próbáltam végigpörgetni az emlékezetes beszélgetéseket is, amik a Gödör teraszán zajlottak. Aztán rájöttem, hogy minden asztalhoz külön történet tartozott. Itt ültünk, mikor megfeledkeztem a körülöttünk lévő világról. Itt ismerkedtünk meg egy vérbeli Odett-rajongóval, aki cirka 200 km-t utazott, hogy ott legyen a bulin. Itt mondta egyszer valaki, hogy hasonlítok Horváth Évára (egyébként mindenki szerint csak fel akart szedni). Itt készítettem interjút, söröztem a barátaimmal, ápoltam lelkeket és ápolták az enyémet is. Nagyon szerelmesen és irtó összetört szívvel is a Gödörben találtam magam.

Sokszor azt éreztem, hogy a Gödör többet jelentett egy szórakozóhelynél. A Gödör egy kicsit otthon is volt. 2012-ben az otthon elköltözött, 2014-ben pedig megszűnt. Az emlékét nem vehetik el.

Aki el szeretne köszönni a szeretett klubtól, április 28-a és május 3-a között még megteheti, a Gödör működését lezáró Víg Végnapjaink Fesztiválon.

Anikó