3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2014. április 26.

Bődületes csajrock a GMK-ban

Copyright:

A White Stripes óta tudjuk, hogy a kettes szám és a csontszáraz blues-rock nagyon is jól megfér egymás mellett, erre az axiómára pedig csak ráerősít az amerikai csupanő Deap Vally. Lindsey Troy és Julie Edwards koprodukciója ugyanis úgy villanyozza fel az évek óta jól bevált formulát, hogy az egy légvédelmi üteg és a negyedik Led Zeppelin korong csapáserejével képes letaglózni az embert – kész szerencse hát, hogy hamarosan a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk a banda perzselő energiáját.

A kaliforniai páros eddigi karrierje amennyire rövid, legalább annyira kalandos is volt: a különböző projektjeikből épp kiábrándult hölgyek ugyanis egy kötőszakkörön találkoztak, a nagy összeborulásból pedig sebtében egy sodró lendületű zenekar formálódott. A zenekar röpke két év alatt jutott el a semmiből legelső fellépéséig Japánban, kiadós segítséggel elkészített 2013-as bemutatkozó stúdióalbumáig, valamint a több tízezer embert számláló Facebook-rajongótáboráig. Muzikális kvalitásai alapján pedig nagyon is megérdemeltnek tekinthető a hirtelen jött siker: a duplalány csapat végletekig mocskolt, bárdolatlanul nyers és lúdbőröztetően kaparós hangzásvilága ugyanis, egyesülve pofonegyszerűen ható dalaival, valamint vadítóan szertelen hozzáállásával, egy olyan bivalyerős elegyet képez, ami mellett még talán a Black Keys tagjai is elbújhatnak.



Homokos tengerpartok, szikrázó napsütés és vad motorbőgés kerül terítékre tehát a Deap Vally lányok asztalán, ahová Courtney Love ugyanúgy meg van hívva, mint a Doors vagy Jimi Hendrix szelleme. Készítsük hát fel a szakadt farmert és kenjük el a rúzst: ez ugyanis rázós menet lesz a GMK-ban július 9-én.

Deap Vally
2014. július 9.
Gozsdu Manó Klub, Budapest 1075, Király utca 13.
Jegyárak: elővételben 2900 Ft, a helyszínen 3500 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Continuer

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Continuer

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Continuer

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Continuer

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky