3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. március 24.

Óriás lesz a GMK-ban

Copyright:

Az Óriás bekezdett a 2014-es években, hiszen új dalt indítottak útjára, amit már több idei koncerten be is mutattak a közönségnek, mint ahogy április 4-én is megteszik a budapesti Gozsdu Manó Klubban, várhatóan telt ház előtt...

"És hogy mi is van velünk? 2014 sok szempontból új év lesz az Óriás életében; először is, újra trió lettünk. Nagyon köszönjük Menyhei Ádámnak 2013-at, de az ő kérésére idén már nem zenélünk együtt, és tiszteletben tartjuk az érveit. Ádámmal remek volt együtt játszani, de ő szeretne a saját dolgaira koncentrálni, ráadásul meggyőződése, hogy az Óriás valójában trió. És egyre inkább úgy tűnik, ennek a huszonpáréves srácnak a döntése a lehető legjobb irányba tereli a zenekart: marad a dob-basszus-gitár, marad az energia, maradnak az alapok, maradunk hárman."

Olyannyira, hogy már januárban több új dal is útjára indult, ráadásul ezek közül néhány már a koncerteken is hallható, valamint a komplett új anyag is érkezik hamarosan. Az "új" Óriást Budapesten első ízben a Gozsdu Manó Klubban, április 4-én láthatjátok, hallhatjátok.

Óriás koncert
helyszín: Gozsdu Manó Klub (VII. Budapest, Király utca 13)
dátum: 2014. április 4.
start: 21:00
jegyár: elővételben 1000.- / helyszínen 1300.-

Fotó: Csaba Dobos

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Tovább

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Tovább

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Tovább

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Tovább

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky