3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2014

2014. április 7.

Újra szól az annabarbi

Copyright:

Újra összeáll a 2000-es évek elejének egyik meghatározó underground gitárzenekara, az annabarbi. A fővárosi kvartett két koncertet ad 2014 júniusában: a budapesti Gozsdu Manó klubban, valamint a Fishing on Orfű fesztiválon.

Az annabarbi megalakulása után viszonylag hamar a független gitárzenei színtér egyik zászlóshajójává vált. Az Amber Smith-ből érkező Bátor Bence, Egyedi Péter és Örményi Ákos, valamint Bence ikertestvére, Gergő 2001-ben kezdett el dalokat írni. 2002-ben jelent meg a bemutatkozó Ne hangosítsd fel… EP, 2003-ban pedig jött a Három, a zenekar utolsó stúdiófelvétele. Az annabarbi 2005 júniusában búcsúzott a közönségtől a telt házas Trafó Bár Tangóban.

A feloszlás után Egyedi és Örményi megalapította az Óriást, míg a Bátor testvérpár több zenei projektben vett részt együtt vagy külön-külön (June16, Amber Smith, Chief Rebel Angel, Kollaps, Black Mongo). Az újra összeállás miértjeiről így mesélt Péter: “Rengetegen kérdezgették az elmúlt években, mikor zenélünk újra, legalább egy koncert erejéig. Nagyon jól esett, hogy sokaknak hiányzik ez a zenekar. Hát ezt most nekik csináljuk!”. “Meg persze minket is izgatott, hogy hogyan szólalnának meg a dalaink ennyi év távlatából, hogyan működünk együtt most. Barátok maradtunk, zenélni is szeretünk, miért ne csináljunk két koncertet? Ennyire egyszerű.” – tette hozzá Gergő.

 

 

Az annabarbi visszatérése csak erre a két koncertre korlátozódik, nincsenek távlati tervek, a négyes nem dolgozik új dalokon. A koncerteken viszont elhangzik majd jópár, a zenekar utolsó időszakában született, felvételen nem szereplő dal is.

A két visszatérő koncert:

2014. Június 6. péntek, Budapest, [link]" target="_blank">Gozsdu Manó Klub, 21:00

2014. Június 19. csütörtök, [link]" target="_blank">Fishing on Orfű fesztivál, 21:30

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. június 26.

Így búcsúzott a magyar Coachella: FOO szombat - Galéria!

A FOO szombati - egyben utolsó napja - egy viszonylag zaklatott éjszakával kezdődött. A sátor előtt hajnalban a legtöbben még sört kerestek, ezt pedig fejhangon tudatták a köznéppel. Majd valaki számára az is zseniális ötletnek tűnt, hogy egy guruló alkalmatossággal a domb tetejéről leszáguldjon. Vártam a becsapódás pillanatát, hiába. Gratulálok neki innen is. Tovább

2014. június 25.

A rövid koncertek éjszakája – FOO péntek, 2. rész

A pénteki napon Fluor Tomi koncertje után a Palvin Barbarával hajnalban összetűzésbe keveredő Isten Háta Mögött színpadi produkciójával folytattuk. Igazából szerintem teljesen korrekt fesztiválhangulatú produkciót láthattunk új és régi slágerekkel tűzdelve. Hurrá, hurrá! Tovább

2014. június 24.

Fluor Tomi, a sztár – FOO péntek, 1. rész

A FOO pénteki napja 8 óra pihentető alvás után kezdődött, úgyhogy kellőképpen röhöghettük ki előző napi önmagunkat. Szerencsére viszonylag gyorsan visszarázódtunk a menetrendbe és háromnegyed 12-kor már sör/fröccs kombinációban beszéltük ki az életünket. Ebben segítségünkre voltak rég nem látott ismerőseim. Tovább

2014. június 24.

Miért nem jó a pálinkára fény? – FOO csütörtök, 2. rész

Szóval ott fejeztem be a történetet, hogy a Mary Popkids egy elég jó kis koncertet adott a Fishing Nagyszínpadán, miközben Palvin Barbara pörgette magát a hangosító pultnál. Itt éreztem, a fesztivál csütörtöki napján már majdnem mindent láttam. De hogyan lett ez még tartalmasabb este 11-ig? Tovább

2014. június 23.

Hogyan nem rúgtam fel egy sztárt sem a Fishingen

Amikor indulás előtt a neten a Fishing programját böngésztem már kiszúrtam, hogy feltehetően a csütörtöki nap lesz a legjobb és a legmozgalmasabb. Leginkább azért, mert rengeteg jó koncertre és meleg időre lehetett számítani és a strandolás mindig jobbá tesz. Hogy is? Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky