3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2014. április 8.

Saját divatmárkát indított a magyar énekesnő

Copyright:

Idén márciusban indította el saját divatmárkáját Horányi Júlia, aki a Night of Nut nevet adta első, tavaszi-nyári kollekciójának. A márka tervezője eredeti végzettsége szerint színházi jelmeztervező, emellett a mius zenekar énekesnőjeként ismeri a közönség.

  • share
  • kapcsolódó linkek

A zene, a színház és a divat világa egyesül Horányi Júlia ruháiban, amelyekre az egyszerű szabások, a nagyvonalú elegancia és az élénk színvilág jellemző. A HORANYI márka ruhái és kiegészítői olyan nők számára készültek, akik a hagyományos női szerepek mellett keresik az önmegvalósítás lehetőségét az életben. Határozottak, ugyanakkor finomak és gyengédek is tudnak lenni, és szeretnék felfedezni, megélni istennői lényüket. A tavaszi-nyári kollekció neve Night of Nut, vagyis az egyiptomi Nut éjszakája: „Nut az ég istennője, aki minden este lenyeli a napot, majd reggel újjászüli.”

A márka logóját és arculatát Álmos Gergely építész, a mius zeneszerzője tervezte. A kollekcióhoz készült editorial, amely Janos Visnyovszky fotós- és videóklip rendezővel való együttműködésből született, bemutatja az istennő estéjét, amelyet egyedül tölt el, szabadon válogatva ruhái között, ékszereit próbálgatva, jókedvűen, pillanatokra átadva magát a drámai díva szerepének. Ez egy játék, melyben ő maga a főszereplő, ez adja a szabadságát és női öntudatát. Ez teszi őt vonzóvá és különlegessé, mert ha elkészült, az utcára lépve természetes bája rabul ejti a világot. Éjszaka lenyeli a napot, és szépségén keresztül fényével megvilágítja, reggel pedig újjászületve ismét megszínesíti a szürke hétköznapokat.

A Night of Nut kisszériás kollekció kényelmes, nyáron viselhető anyagokból készült, mint a selyem, a pamut jersey, pamutvászon, farmer. A ruhadarabok minden méretben utánrendelhetők.  A kollekcióhoz azt kiegészítő nyakláncok is készültek, amelyek alapja egy geometrikus medál, a közepén a ruhák anyagával minimalista stílusban. A nyakláncokat könnyű viselni, és akár a ruhák, remekül kombinálhatók egymással.

- Régi tervem valósult meg azzal, hogy elindíthattam a márkámat. Ezt a kollekciót több mint egy évvel ezelőtt álmodtam meg, és most végre megvalósult. Nagyon boldog vagyok, és bízom benne, hogy azok a nők, akiknek készült, viselni fogják majd” – mondta Horányi Júlia, a HORANYI márka tervezője.

Horányi Júlia színházi jelmez- és díszlettervezőként végzett Kaposváron. Az elmúlt években egyebek mellett a Pesti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Budapest Bábszínház, a Szegedi Kortárs Balett, a budapesti Karinthy Színház és a Maladype társulatával dolgozott együtt. Munkájáért a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) 2013-ban elnyerte Az év legjobb jelmeztervezőjének járó közönségdíjat. Horányi Júlia nevét az igényes, elektronikus könnyűzene rajongói is ismerik a mius énekesnőjeként. Álmos Gergely zeneszerzővel idén a második nagylemezüket jelentették meg Tessellation címmel.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Kontynuować

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Kontynuować

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Kontynuować

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Kontynuować

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky