3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. március 31.

Petruska András lemezbemutat

Copyright:

Petruska Andrástól már megszokhattuk, hogy koncertjei az egyedi játéktechnika, a szakmai virtuozitás és a határtalan fantázia, a humor ötvözetei. Ennek az összetettségnek köszönhetően olyan, mintha egy soktagú zenekar muzsikálna, míg valójában egyedül András áll a színpadon és amit használ az csupán a gitárja és önmaga.

A fingerstyle gitártechnika hazai képviselőjét 2010-ben a Megasztár béli szereplése óta ismerheti a közönség. Szóló pályafutása során rengeteg helyen találkozhattunk már a nevével: túl van a négyszázadik koncertjén, többek között elnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivál első díját és turnézott a Quimby előzenekaraként. Londonban, Olaszországban és pár napja a frankfurti Musikmesse-n is képviselte hazánkat. Zenei tévék és rádiók rendszeres műsoralanya, eddig mégiscsak egy dolog váratott magára: egy nagylemez elkészítése.

Március 31-én jelenik meg első, Metropolita című nagylemeze. Az album koncepciója szervesen kötődik a 4-es metró állomásainak hangulatához. A dalok címként is mind egy-egy megálló elnevezését kapták.

A Metropolita célja a metrót körülvevő közeg és történetek bemutatása, a 21. századi Budapest egy pillanatképének elkészítése. Ritka az ilyen erős és határozott koncepcióra felfűzött album, a Metropolita egyszerre törekszik helyi identitásteremtő eszköz lenni és egyben magas minőségben szórakoztatni is, valamint könnyűzenei eszközökkel ötvözni a helyi zene, a népzene elemeit. 

Az album dalaiban megjelennek a megállók környékének történetei, az arra járó jellegzetes emberek, valamint megszólalnak a múlt és jelen szereplői is. A dalokat Petruska András írta, hangszerelte és adja elő, a szövegeket Babarci Bulcsúval közösen írták. A stúdiómunkálatokban többek között olyan zenészek működtek közre, mint Szokolay Dongó Balázs, Takáts Eszter és Unger Balázs. A Metropolita élő bemutató koncertjére április 11-én az Eötvös10-ben, a 4-es metró átadásával közel egy időben kerül sor.

Petruska András: Metropolita
lemezbemutató koncert
április 11. (péntek), 20:00, Eötvös10

A belépőjegy ára: elővételben 1000 Ft, a helyszínen 1500 Ft

 

 

Összegző gondolatok Petruska András megfogalmazásában >>>

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky