3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. március 20.

Budapesten játszik Ozzy egykori gitárosa Jake E. Lee

Copyright:

Új zenekarával, a Red Dragon Cartellel érkezik Budapestre Jake E. Lee, a Badlands és Ozzy Osbourne egykori gitárosa. Az évtizedes visszavonultságból visszatérő zenész egy fergeteges új albummal, és persze a régi idők legnagyobb dalaival áll majd színpadra május 5-én az A38 Hajón.

Az idén 57 éves amerikai gitáros, Jake E. Lee még a '80-as években vált ismertté: ő játszik Ozzy Osbourne 1983-as Bark At The Moon és '86-os The Ultimate Sin című lemezein. Ezt követően kér egykori Black Sabbath-os zenész, Ray Gillen és Eric Singer társulásával alapított zenekart, mely a Badlands nevet viselte, és összesen három albumot adott ki a '88-tól '93-ig tartó fennállása alatt.

A '90-es években és az ezredforduló idején Jake kerülte a rivaldafényt, és nem adott ki új dalokat. Az elmúlt pár évben azonban sikerült visszacsalogatni a stúdióba: elsősorban régi barátja, Ronnie Mancuso kedvéért ragadott újra gitárt. Ronnie elismert producer és basszusgitáros Las Vegasban, s rajta kívül a dalszerzésbe besegített Kevin Churko producer (Ozzy Osbourne, Five Finger Death Punch, Rob Zombie) is. Az új zenekar végül a Red Dragon Cartel (Vörös Sárkány Kartell) nevet kapta, utalva ezzel a főhős japán gyökereire.

 

 

A cím nélküli debütáló lemez dalai hosszas, kiérlelt alkotómunka eredményeként jöttek létre, és az új zenekar tagsága is megfontolt választás eredményeként alakult ki: Jake és Ronnie mellé több mint ezer jelentkező közül választották ki az angliai születésű fiatal énekest, D.J. Smith-t és a vancouveri dobost, Jonas Fairley-t. A lemezen több vendég is hallható, így Robin Zander a Cheap Trickből, Paul Di'Anno egykori Iron Maiden frontember, Rex Brown egykori Pantera és Down bőgős, Todd Kearns és Brent Fritz a Slash -féle Conspirators-ból, Scott Reeder a Kyuss-ból, valamint Jeremy Spencer a Five Finger Death Punch-ból.

Az album január végén jelent meg a Frontiers kiadónál. Igazi hardrock mestermű született, mely jól felismerhetően magán hordozza a műfaj fénykorának jellemzőit, modern hangszerelésbe öntve. Mancuso így nyilatkozott a lemezről: „Ez nem olyan, mintha leálltunk volna a zenehallgatással két évtizeddel ezelőtt, hiszen a modern hatások felbukkannak benne, viszont Jake játékának elemei utánozhatatlanok, az emberek tudják, hogy ő az. Anélkül modern, hogy megpróbálna az lenni."

 

 

A lemezírás után az új banda most készen áll a kilövésre, így Jake E. Lee ismét elbűvölheti a világot zseniális játékával. Az Észak-Amerikát és Európát érintő turnén a műsor gerincét a klasszikusok alkotják majd, így például a Bark At The Moon, az Ultimate Sin és a Rock 'N' Roll Rebel az Ozzy-s időkből, vagy éppen a Shine On és a High Wire a Badlands-től. De természetesen nem maradnak ki a banda saját, slágergyanús új dalai sem.

A turnén egy lett zenekar is szerepel vendégként: a Laime Pilnīga-t 2006-ban hozta létre négy magas zenei képzettséggel rendelkező fiatalember, s ma már ők Lettország egyik legsikeresebb progresszív rockzenekara. Dalaikban visszaköszön a '70-es évek rockzenéje, valamint a jazz és a funk hatása is tetten érhető.

A Livesounds bemutatja:
2014. május 5., hétfő 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Jake. E. Lee's Red Dragon Cartel, Laime Pilnīga koncertek
Belépő: 6500 Ft

Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky