3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. március 18.

Megjelent A Nyughatatlan lemeze

Copyright:

A Johnny Cash nyomdokain induló csapat első saját ihletésű albumát kínálja. Az egykori legenda most azonban kétszeresen is múzsának számított a lemez munkálataiban, hiszen a nagy kedvenc Big river mellett a zenekar saját nótáira is nagy hatást gyakorolt a rockabillys vonal – erre a korongra ugyanis már a hat tagú együttes saját gondolatai is felkerültek megzenésítve. A Nyughatatlan Jaj című albuma, a két angol, és három magyar nyelvű dala így már nem csak a hatvanas évek hangulatáról, hanem a zenészekről is szól.

- Ha egyetlen dalt kellene megemlíteni, akkor a Menni Amerikát hoznám fel, mivel talán ahhoz köthető olyan élmény, ami a zenekar összes tagjához kapcsolódik – mondta el a lemezmegjelenés kapcsán Kovács Kornél, a dalok szerzője.

- Ez egy kicsit álmodozós, kicsit pedig önironikus nóta. Kilátásban volt ugyanis egy amerikai turné néhány hónapig – mi meg már azon gondolkoztunk, hogy melyik napon nézzük majd meg a Sun stúdiót Memphis-ben, és mikor megyünk le Miamiba. Végül sajnos a kirándulás nem jött össze, ekkor született meg a Menni Amerika. A dal arról szól, hogy a zenekar turnézik Makkoshotyka és Bivalyröcsöge között. A falunapon finom volt a gulyás és sok volt a pálinka, ezért a buszban mindenki alszik, és arról álmodozik, hogy mi jót csinálna az amerikai turnén – például slambucot főznénk a sivatagban-, majd egy kátyú, és a 66-os út helyett a 4-esen találjuk magunkat. De érdemes meghallgatni a Jaj-t, vagy a Szél című dalunkat is, ha mélyebb mondanivalóra vágyik az ember. Ezeket szerzőtársammal, Jónás Péterrel írtam – így ajánlja a lemezt az örök álmodozóknak és a rendíthetetlen hangulatembereknek, társadalomkritikusoknak a zenekar vezetője.

Külön meglepetésként Johnny Cash hatása mellett a korong további ínyencségeket is tartalmaz: egy countrys Metallica dalt, és a U2-tól a One-t egy egészen új köntösben. A Jaj túlnyomó életérzése azonban mindenképpen rockabillys maradt, hála a zenekart motiváló hatvanas éveket idéző JC feelingnek.

Lemezbemutató koncert:
Március 22. Budapest – Gozsdu manó

A lemezbemutató turné állomásai:
Március 28. Hajdúböszörmény – Hajdú Hotel
Március 29. Debrecen – Roncsbár
Április 5. Szombathely – Végállomás Klub
Április 25. Székesfehérvár – Petőfi Kultúrtér
Május 2. Nyíregyháza – X Café
Május 9. Sárvár
Május 17. Miskolc – Helynekem

Tagok:
Kovács Kornél- ének, gitár
Csató Dóra – ének, gitár
Törös Attila - bőgő, banjo
Sándor Balázs - dob
Horváth Eszter - vokál
Márkus Luca - vokál
Bora Fanni - vokál
Hudák Eszter – vokál

Lemezen közreműködők:
Csanda Sámuel – hegedű
Selyem Zsombor – zongora

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. Tovább

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. Tovább

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. Tovább

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Tovább

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky