3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2014

2014. március 13.

Hurts, Nero és Modestep is a VOLT-on

Copyright:

A most bejelentett nevekkel együtt már húsznál is többre nőtt a nemzetközi sztárok száma a 22. VOLT Fesztiválon. Határozott közkívánatra tér vissza a soproni Lővérekbe a Hurts, több ezren várják a Nero és a Modestep élő fellépését is és érkezik a Karnivool, a jelenleg világszerte toplistás Milky Chance és az Arctic Monkeys előzenekaraként a The Strypes. A hazai nagyágyúk mellett a VOLTon ünnepli 25. születésnapját a Tankcsapda. Mindezekre kedvezményes jegyek április 15-ig kaphatók országszerte.

A múlt hét végén a fesztivál szervezői a közönség unszolására a VOLT Facebook oldalán tettek ígéretet: ha ezernél is többen lájkolják a csapat egy dalát, felveszik a kapcsolatot a Hurts-el. A cél hamar teljesült. “Pár óra alatt bőven ezernél is többen kérték, minden előzmény nélkül, hogy 2014-ben térjen vissza a tavaly hatalmas sikert aratott Hurts a VOLT-ra. Ígéretünk szerint már másnap felvettük velük a kapcsolatot és szerencsénk volt. Pár nap alatt eljutottunk a megállapodásig.” – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT egyik főszervezője. A csapat döntésében valószínűleg közrejátszott, hogy a tavalyi, fergeteges sikerű koncert után Theo Hutchcraft, a csapat frontembere a színfalak mögött vallott színt a szervezőknek: a VOLT az egyik legjobb hangulatú fesztivál, ahol valaha jártak… Július 5-én tehát közkívánatra Hurts a VOLT-on.

 

)

 

Futurisztikus, ultra szuggesztív, könyörtelenül dinamikus, progresszív és friss elektronika. Ezek jellemzik a két brit elektronikus zenész és producer, valamint Alana Watson énekesnő Nero néven futó produkcióját, amely 2010 óta tartja lázban Európát és pontosan negyedik éve vár rájuk a VOLT közönsége is.  Július 4-én élő show-val zárják a VOLT Nagyszínpadának programját.

A Karnivool energikus rockbandája több mint tizenöt éve aktív, s eddigi három albumuk egyaránt aranylemez lett hazájukban. A megannyi szakmai díj mellett a legbefolyásosabb zenei szaklapok méltatták eddigi munkáikat. A mai rockzenékért rajongó közönség a Karnivool hívására minden bizonnyal hiánytalanul jelen lesz majd Sopronban.

 

)

 

A VOLT egyik egyértelmű hívóneve lesz idén a Modestep. Bombasztikus színpadi jelenlétük egyetlen elektronikára fogékony receptorunknak sem hagy egy nyugodt másodpercet sem, számaik pedig kiemelkedő helyet foglalnak el a brit slágerlistákon. Ők a 2010 óta aktív, bemutatkozó albumukat tavaly februárban Evolution Theory címmel megjelentető londoni kvartett, napjaink legambiciózusabb és legtöbbre hivatott dubstep zenekara. Élőben a VOLT-on: a Modestep.

 

)

 

A legfontosabb hazai és európai rádiók hetek óta heavy rotációban tolják a Milky Chance Stolen Dance című dalt. A friss, ígéretes karrier előtt álló, két ambiciózus zenész alkotta formáció Németországból indulva hódítja épp a fél világot. Hangulatos, lazulós, egyszerűen vonzó életörömöket közvetítő dalaikkal könnyű azonosulni, zenéjükben a stílusirányzatok periódusos rendszerének összetevői közül reggae, lounge és alternatív folk zenei nyomelemek egyaránt megtalálhatóak. Milky Chance is érkezik Sopronba.

 

)

 

Két hete publikus, hogy a VOLT plusznapján a világ ma legkeresettebb fesztiválbandája, az Arctic Monkeys ad koncertet. A csapat kérésére, a négy tinédzserkorú ír tehetséget tömörítő The Strypes lép színpadra közvetlenül előttük. A villámgyors, feszes és lendületes, klasszikus r'n'b, illetve blues zenéjével nemrégiben Nagy-Britannia kedvenceivé előlépő csapat, nyárra nagy valószínűséggel igazi fesztiválsiker lesz. Észbontó színpadi produkciójuk a legnagyobb brit médiumuk érdeklődését keltette fel az utóbbi időben, zenészóriások rajonganak értük, és hasonlítják őket a stílust képviselő valaha volt legnagyobb bandákhoz. Koncertjeik népszerűsége fellépésről fellépésre növekszik.

 

)

 

Sokan várják az Arctic Monkeys-t

Egy hét se telt azóta, hogy idehaza és több európai országban elindult a jegyárusítás a VOLT plusznapjára, a július 6-i Arctic Monkeys koncertre, és máris több ezer napijegy és bérlet talált gazdára a rajongók között. “A váratlan örömhír, az Arctic Monkeys érkezése sok munkát adott a szervezői csapatunknak. Mivel a fesztivál így egy nappal hosszabb lesz, azok számára, akik meghosszabbítanák a fesztiválozást, egy rendkívül kedvezményes, kiegészítő – úgynevezett “upgrade” – jegyet bocsátottunk ki. A szokásos, négynapos bérlet mellett idén az Arctic Monkeys koncertet is magában foglaló ötnapos bérletet és a koncertre ugyancsak érvényes, háromnapos, hétvégi bérletet is forgalomba hoztunk. Már az eltelt, rövid idő alapján is látható, hogy az összes jegytípus iránt nagy a kereslet. Sokan kérdezik, hogy július 6-án, az Arctic Monkeys napján más programok is várhatók-e? Ezen a napon a VOLT a megszokott üzemmódban működik majd, számtalan koncert várja a fesztiválozókat az egész Lővér kempingben” – mondta el Lobenwein Norbert, főszervező.

Kedvezményes jegyek országszerte április 15-ig kaphatók. A Fesztivál jegy oldalon a bérletek mellé VOLT-os póló az ajándék.

A legnagyobb magyarok a VOLT-on

Évek óta hagyomány, hogy a pazar nemzetközi felhozatal mellett a hazai fesztiválok között a VOLT vonultatja fel a legtöbb magyar produkciót is. Idén sem lesz ez másképp.

A Nagyszínpadon két hazai banda lesz “főműsoridős”. A VOLT történetében eddig mintegy húsz alkalommal lépett színpadra a legnépszerűbb hazai rockbanda, a Tankcsapda. A 25 éves születésnap alkalmából egy különleges showra számíthatnak a rajongók július 4-én este.  A zenekar mellett a VOLT szervezői is készülnek a nagy alkalomra: többek között a VOLTos Tankcsapda koncerteket bemutató fotókiállítással is várják a csapatot és közönségét.

Szintén a Nagyszínpad vendége lesz és a megszokottnál is jobban várja a soproni koncertet a Quimby legénysége, akik idén csak néhány, szívükhöz közelálló fesztiválfellépést vállaltak el. A száznál is több hazai koncert között ma már biztosra mondható, hogy a VOLT-hoz igazolt idén is a Punnany Massif, és az Irie Maffia és a VOLT történetében először lép színpadra Lajkó Félix és zenekara.

 

)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. július 8.

Péntek esti pangás a színpadokon

Az első három nap fergeteges estéi után erős stagnálás állt be az éjszakai programban. Próbálkozott a fesztivál, de már nem tudta magát überelni, sőt valahol alul is múlta az előző kései progikat. A délutáni koncert után a Tankcsapda és a 30y is hozta a kötelezőt, nem lehetet ok panaszra. Tovább

2014. július 8.

Indokolatlan időjárás a VOLT-on

Valaki biztos nem szeret engem, mert eddigi összes fesztiválomon béna volt az idő. De ilyen összevissza esőzést és kánikulát még nem láttam. Mintha nem tudnák eldönteni az égiek, hogy mit akarnak velünk csinálni. Tovább

2014. július 7.

The only reason that you came - Arctic Monkeys először

Eljött hát a nap, amire valószínűleg többezren vártak a márciusi bejelentés óta: a VOLT utolsó, "speciális" napján először lépett fel Magyarországon a világ jelenleg talán legkeresettebb zenekara, az Arctic Monkeys. Betonbiztos számlista, rengeteg ijedtség, egy profi produkció, keserédes szájíz - szubjektív beszámoló a vasárnapi eseményekről. Tovább

2014. július 7.

Mágikus utazás Sopron szíve tavaszán

Az olajban sercegő rántott sajt émelyítő illata arra ösztönöz, hogy felszálljak a „fesztivál járatra”. Ha már van bérletem. És ülőhelyem is van! Az ajtók záródnak. A busz beröffen és a város ékszerdobozaként készül végigsuhanni Sopron szíve tavaszán. Viszont attól,hogy a homlokán domborodó Ikarusz felirat neon zöldre van festve, a sufni tuning nem menti fel az alól a tény alól,hogy feltételezhetően már 1984-ben leselejtezték. Tovább

2014. július 7.

Az Aoki koncert után

Mindenki jónak tartja a floridai DJ bulijait és el kell ismerni, hogy azok is. A hangulat frenetikus, és Aoki is kitesz magáért a színpadon. Egy DJ-től ritkán látni ennyi energiát. A show tetőpontja a tortadobálás, amit most a soproni cukrászok készítettek feszített tempóban. Viszont a kívülálló nem tudja meg, hogy mi történik a koncert után... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky