3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2014. március 10.

Idén is megrendezik a hazai partykultúra szakmai konferenciáját

Copyright:

Március 28-án, a Soundhead és az A38 Hajó szervezésében újra megrendezésre kerül a tavaly nagy sikerrel debütált Party / Trend / Kultúra konferencia. A hiánypótló szakmai fórum az elmúlt év legfontosabb eseményeit és tendenciáit vizsgálja a hazai elektronikus zenei élet színterén, és párbeszédet kezdeményez a terület szereplői közt.

A Soundhead és az A38 Hajó által szervezett Party / Trend / Kultúra 2014 konferencia célja, hogy évről évre feltérképezze az elektronikus zenei élet kulturális, társadalmi és gazdasági vonatkozásait, és a közönséget is bevonva kapcsolatot teremtsen a szakmát szabályozó hazai szervek, támogatók, médiumok, klubok és lemezlovasok között. A rendezvény felvonultatja Magyarország legismertebb promotereit, klubvezetőit, fesztiválszervezőit és a kultúra elismert kutatóit, akik izgalmas prezentációk és kerekasztal-beszélgetések keretén belül szólalnak meg.  A fórum idei helyszíne az A38 Hajó Konferenciaterme lesz.

A március 28-i konferencia kora délutánig zajló tömör előadásai változatos témákat járnak körül: egyaránt érintik az elektronikus zene műfaji kérdéseit, a terület jelenlegi helyzetét és jövőképét, a hazai és nemzetközi fesztiváltrendeket, zenei szubkultúrákat, a VJ kultúrát illetve a terület márkakommunikációs és arculati vonatkozásait. Az egyéni prezentációkat követő kerekasztal-beszélgetések résztvevői pedig a „Fesztiválok és Klubestek”, valamint a Partyszervezés helyzetét és a „DJ Szövetség és a DJ-k viszonyának” kérdéseit boncolgatják a területek képviselői segítségével. A rendezvény filmvetítéssel zárul: a beszélgetéseket követően a Paris/Berlin: 20 Years of Underground Techno című dokumentumfilmet vetítik, mely a párizsi és berlini underground techno fejlődését mutatja be.

A Party / Trend / Kultúra konferencia elsőként tavaly került megrendezésre, és már debütálásakor sem csupán a terület képviselőit mozgatta meg: a hazai elektronikus zenei szcéna összetartását fémjelzi, hogy a teltházas fórumra jóval szélesebb körből is érkeztek érdeklődők. A progresszív kezdeményezés szervezői bíznak benne, hogy a rendezvény hosszútávon kiemelt platformja lehet a hazai elektronikus zenei kultúrának.

A konferencia programját és a vonatkozó információkat megtalálhatjátok ITT, a rendezvény hivatalos honlapján.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. A continua

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. A continua

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. A continua

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! A continua

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky