3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2014. március 6.

Limp Bizkit a Budapest Parkban

Copyright:

Újabb fellépők bejelentésével végre teljessé vált a júniusi Aerodrome Fesztivál lineupja – a Rob Zombie és a Megadeth párosát ugyanis a Powerman 5000 és a Limp Bizkit egészíti majd ki a Budapest Parkban.

Ki ne emlékezne a nu-metal aranykorára, amikor minden hangfalból a Rollin’ dübörgött, a zenecsatornák előtt tízezrek csüngtek a My Way klipjén, és amikor a legtöbb fiatal elsőszámú álma az volt, hogy legalább egy órára Fred Durst lehessen? Nos, ezt a kiváló érát fogja megidézni a Budapest Park színpadán az elmúlt másfél évtized egyik legnépszerűbb zenekara, a Limp Bizkit – akiknek több tízmilliónyi eladott lemezt, számtalan nemzetközi slágert, maréknyi megbotránkoztató tettet és egy hatéves szünetet kellett maguk mögött hagyniuk ahhoz, hogy ma ismét teljes erőbedobással tündökölhessenek. A Limp Bizkit még a Papa Roach és a Korn mellett került a millenium rockzenéjének rivaldafényébe, ahol három elképesztő sikerű koronggal lett a kor nu-metáljának egyik úttörő éllovasa, mely pozíciót még számos esztendővel később is kiválóan sikerült megtartania. Az előző évtized közepén azonban csorba keletkezett a zenekar pályaívén: a csapaton belüli feszültségek ugyanis kényszerpihenőre küldték a Bizkit legénységét, ami egészen 2010-ig téli álomba merült – hogy aztán újra hatalmas óriásként emelkedjen fel a barlangjából. A három évvel ezelőtt megjelent visszatérő anyag, a Gold Cobra máig kitűnően példázza a bennük rejlő mérhetetlen energiát, és ha igazak a hírek, hamarosan egy újabb lemez fogja csillapítani a szenzációs banda rajongóinak étvágyát.

 

 

A Powerman 5000 két okból is különleges helyen szerepel a budapesti Aerodrome vendégei között: egyrészt azért, mert a produkció frontembere nem más, mint az eseményen szintén koncertező Rob Zombie öccse, másrészt pedig azért, mert a PM5K-t érte az a megtiszteltetés, hogy a nyitókoncerttel felavassa a korántsem mindennapinak ígérkező rendezvényt.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Weiter

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Weiter

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Weiter

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Weiter

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky