3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. február 19.

Új lemezével tér vissza Budapestre Jethro Tull főhőse

Copyright:

Két évvel ezelőtti, nagy sikerű koncertje után 2014. augusztus 23-án is ellátogat Budapestre a Jethro Tull főhőse, Ian Anderson és zenekara. Andersonék az elmúlt két esztendőben a legendás Thick As A Brick album 2012-ben megjelent második lemezét mutatták be élőben szerte a világon, idén pedig egy új lemezzel érkeznek majd a Budapesti Kongresszusi Központba.

A tervek szerint 2014. augusztus 23-án két részes koncerten, a Homo Erraticus című friss kiadvány dalai, valamint a legnagyobb Jethro Tull klasszikusok hangzanak el. Az élményt ezúttal is vetítések, különleges színpadi díszletek és színészek teszik majd teljessé. Iant David Goodier basszusgitáros, John O'Hara billentyűs, Florian Opahle gitáros, Scott Hammond ütős és Ryan O’Donnell vokalista kíséri el a turnéra.

Az augusztus 23-i koncertre ülőjegyek már kaphatók!

 

 

a Livesounds bemutatja: Jethro Tull’s IAN ANDERSON performs new album ‘Homo Erraticus’ plus The Best of Tull
2014. augusztus 23., szombat 20 óra
Budapesti Kongresszusi Központ
Jethro Tulls' Ian Anderson koncert
Belépő: ülőjegyek: 9.900-15.900 Ft.

Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Tovább

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Tovább

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Tovább

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Tovább

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky