3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. február 12.

Feljött a Nap a Balkan Fanatiknál

Copyright:

Feljött a nap címmel hamarosan új nagylemezzel jelentkezik a Balkan Fanatik. A zenekar újjáalakult, de boszorkánykonyhájukban most is izgalmas dalok készülnek a modern stílusok, az elektronika és a népzene házasításából. A Balkan Fanatik a tavaszi megjelenés előtt elsőként az album címadó dalát mutatja meg a közönségnek.

Három év telt el azóta, hogy megjelent a Balkan Fanatik legutóbbi stúdióalbuma, az Ölelj magadhoz. A zenekar azóta számtalan klubkoncerten és fesztiválon mutatta meg, hogyan szól a magyar népzene, ha a modern stílusokkal és a legmenőbb elektronikus hangzással bolondítják meg. A két alapító tag, Lepe és Jorgosz továbbhaladt ezen az úton, de az ötödik nagylemezükre teljesen újjászervezték a zenekart. A Balkan Fanatik új énekesnője Träger Lili, aki korábban már közreműködött a koncerteken. A gitáros Szőllősi Lala, a dobos Benedeczki Sándor „Tücsi” lett, és csatlakozott a csapathoz MC LeggoMan, vagyis Hamar Gábor rapper is.  Közös munkájuk eredménye a Feljött a nap című stúdióalbum, amely tavasszal jelenik meg.

„Az előző lemezhez hasonlóan most is izgalmas, eklektikus zenei világot várhat tőlünk a közönség, ízlés szerint tálalva. A magyar népzenéhez hozzáadtunk egy kis reggae, ska, dub és hip-hop hatást, ugyanakkor visszavettünk az indie pop irányból. A legnagyobb változás talán az, hogy még inkább ráérősítettünk az édes-negédes balkáni fúvós elemekre, amihez a Fourtissimo rézfúvós kvartettet kértük fel vendégművésznek. Az ínyenceknek pedig a lemez végére tartogatunk egy-két nagyon finom, kissé sanzonos hangulatú számot is. A célunk az igényes mulattatás, de továbbra sem vagyunk mulatós alternatív zenekar” – mondta Lepe, a Balkan Fanatik alapító tagja.

A megjelenés előtt a Feljött a nap című nagylemez címadó dalát mutatja be a zenekar. „A magyar népdalok jelentős része a vágyról, a szerelemről, a szakításról és a búcsúról szól. A Feljött a nap című új számunkban ezt a bánatos-keserédes szövegvilágot megtartottuk, de a dallamot újraértelmeztük azzal, hogy a dal lüktetését, hangzását poposítottuk. A régi rajongóinknak egyébként ismerős lehet, hiszen a dal egy korábbi verziója részben hallható a 2006-os Hungarikum című lemezünkön” – mondta Jorgosz, a Balkan Fanatik másik alapítója.



A zenekar a következő hetekben az utolsó simításokat végzi az új stúdióalbumon. A Balkan Fanatik legközelebb a 14. Kocsonyafesztiválon ad koncertet március 8-án Miskolctapolcán, ahol a Feljött a nap című dal ősbemutatóját tartják majd.  
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky