3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. december 19.

Visszatér Budapestre a Laibach

Copyright:

We Come in Peace, azaz „Békével jöttünk” - így szólt a szlovén indusztriál-úttörő képzőművész-zenész csoport, a Laibach tavalyi turnéjának címe, amit a hamar kultstátuszba katapultált űrnácis-inváziós Iron Sky című filmből vettek. Pedig a Laibachra sok minden jellemző, csak az nem, hogy „békével jönne”. A súlyos ipari feldolgozásairól, egyenruháiról és nem utolsósorban végtelen iróniájáról elhíresült Laibach legújabb, 2014 februárjában megjelenő Spectre (azaz Kísértet) című lemezét mutatja be egy nagyszabású turnén – Budapesten hol másutt, mint a város leghatásosabb ipari emlékén, az A38 Hajón. Úgyhogy a tavalyi turnészlogen után idén érdemes újjal megismerkednünk: Kísértet járja be Európát.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Laibach (SLO)
Spectre – lemezbemutató turné
2014. április 16., szerda 20h
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő
Koncertterem


Jegyár: 4500 Ft, elővételben: 3900 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón. Személyes jegyvásárlás 2014. január 1-től február elejéig az A38 Hajó helyett a Ticketportal Bajcsy-Zsilinszky úti irodájában!

Ha létezik kultikus zenekar Közép-Európában, akkor a Laibach az, elsősorban azért, mert ezt a kultuszt a tagok maguk gerjesztették. Ma már nehéz elképzelni, hogy ez a nyolcvanas évek elején alakult szlovéniai (akkor még jugoszláviai) művész-, zenész- és provokátorcsoport milyen elemi hatást gyakorolt a korszak gondolkodásmódjára. Hogy milyen brutális csapásként érte a szocialista blokk kultúrpolitikáját egy maréknyi, alig leplezetten náci és kommunista katonai és ideológiai jelképeket használó, Wagnert és a korabeli mainstream popzenét egyaránt parodizáló avantgardista. Pedig - válaszolják ironikusan a képzőművész tagok az ellenük felhozott vádakra - "csak annyira vagyunk nácik, amennyire Hitler festő volt".

A Laibach kétségkívül a legnagyobb hatást gyakorolta a keleti blokk együttesei közül. A Frankie Goes To Hollywoodtól a Rammsteinen át Marilyn Mansonig és a Nine Inch Nailsig számtalan zenekar és zenei irányzat táplálkozik a laibachi örökségből, akár a látványelemekre, akár a zenére, akár a szövegekre gondolunk.

A Laibach története 1980-ban, abban a jelképes éveben kezdődött, amikor Lengyelországban megalakult a Szolidaritás és bevezették a szükségállapotot, Jugoszláviában pedig meghalt Joszip Broz Tito. Egy Ljubjanához közeli bányászvárosban, Trbovljében megalakul az eredetileg képzőművész-csoportként indult Laibach (mely nevét Ljubjana német elnevezéséből nyerte). A csoport később - egyéb színházi és képzőművészeti kezdeményezésekkel egybeolvadva - NSK, azaz Neue Slowenische Kunst néven valóságos művészi állammá nőtte ki magát, és a Laibach eme összművészeti szerveződés zenei leágazásává alakult.

Már korai koncertjei és performanszai óriási botrányt okoztak Jugoszláviában, ahol a náci jelképekkel kokettáló társulat egyenesen az önmagát a partizánmítosszal megalapozó jugoszláv állam szívébe talált. A betiltások és hatósági eljárások ellenére a Laibach 1985-től kezdve viharos tempóban kezdte megjelentetni lemezeit. A zenekar nemzetközi hírneve is egyre nőtt, és 1987-ben a Mute-nál (a Depeche Mode és Nick Cave kiadójánál) megjelent az Opus Dei album. A lemezen található brutál-indusztriál feldolgozások, például az osztrák Opus népi mulatós rockhimnusza, a Life Is Life vagy a Queen One Visionjének metálos-Wagneriánus-pszeudonáci átértelmezései, illetve a megjelenést követő turné valósággal a mainstreambe katapultálta a Laibachot.

A zenekar ezek után tudatosan és következetesen sajátította ki a popkultúra produkcióit. Megjelentette a Sympathy for the Devilt, ami nem más, mint a híres Rolling Stones-szám egy nagylemezre való különböző indusztriál-hangulatú feldolgozása, vagy a Let It Bet, ami az egykori Beatles-klasszikus teljes átköltése. "Nem hiszünk az eredetiségben" - jelentették ki a Laibach tagjai, amikor jóval később megkérdezték tőlük, hogy nem zavarja-e őket az életművét és külsőségeit teljes egészében tőlük lopó Rammstein óriási sikere. "Nem hiszünk az eredetiségben, ezért a Rammstein nem is lophatott tőlünk." Ez az esztétika végigvonul a Laibach-lemezek során, szégyentelenül és kételyek nélkül nyúlnak bármilyen anyaghoz, legyen az popsláger, Wagner-opera vagy nemzeti himnusz. A Laibach utóbbi időben született lemezei is ilyenek: a 2006 őszén megjelent Volk tizenhárom állam (köztük a Vatikán) és ráadásként az NSK hivatalos himnuszát tartalmazza - természetesen a jól megszokott indusztriál-techno átdologzásban. A következő, 2008-as sorlemez, a Laibachkunstderfuge is pontosan ezt az esztétikát követi: ezen, a kötelező szójátékot kihasználva sajátítják ki, és értemezik újra J. S. Bach műveit, bizonyítva, hogy a barokk egyházi orgonamuzsika szoros kapcsolatban áll a szételektronizált ipari technóval. Ezt követte a sokatmondó című Volkswagner projekt, aminek  zenei (és ideológiai) tartalmáról mindent elárul a Richard Wagnertől idézett mottó: „Rendkívüli vágyat érzek, hogy megvalósítsam a művészi terrorizmust.”

És persze ott a tavalyi év nagy kult-sikere, az ironikus-parodisztikus sci-fi, az Iron Sky filmzenéje, amiben mindent összehordanak és feje tetejére állítanaik, amit valaha alkottak. A sikert meglovagolva pedig a Laibach még azt is megengedhette magának, hogy másokkal együtt önmagától is lopjon (oppardon: kisajátítson), és Reproduction Prohibited címen nem átallott egy „best of” válogatáslemezt kiadni – csupa-csupa korábban megjelent-játszott feldolgozásból.

Bár a felületes szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a szocialista blokk felbomlásával, a hidegháború végével - és az üzletileg jóval sikeresebb hasonló zenekarok feltűnésével – a Laibach, éppúgy, mint a politikus-művészi indusztriál válságba került. Ám a 2004-ben megjelent életmű-összegző válogatáslemez, az Anthems, és azt követő amerikai turné újra a figyelem középpontjába állította a Laibachot. A turnéról készült Divided States of America DVD erőteljes dokumentuma annak, hogy a - ki tudja, hányadszorra - megújult zenekar ismét eltalálta a közhangulatot, jelesül a szeptember 11. utáni össz-amerikai félelmet és bizonytalanságot.

A Laibach négy éve járt utoljára az A38 Hajón, akkor az NKS-Laibach zenekar-közösség alapításának harmincadik évfordulóját ünnepelte. Ezúttal hosszú szünet után megjelenő új sorlemezét, a 2014 februárjában megjelenő Spectre albumot mutatja be. Új program, régi erő...

 

 

Lemezek
Laibach, 1985
Rekapitulacija, 1985
Nova Akropola, 1985
Opus Dei, 1987
Slovenska Akropola, 1987
Krst pod Triglavom, 1987
Let It Be, 1988
Sympathy for the Devil, 1990
Macbeth, 1990
Kapital, 1992
Ljubjana-Zagreb-Beograd, 1993
NATO, 1994
Jesus Christ Superstars, 1996
Laibach, 1999
WAT, 2003
Volk, 2006
Laibachkunstderfuge, 2008
The Volkswagner, 2010
Iron Sky, 2013
Reproduction Prohibited, 2013
Spectre, 2014
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky