2013. november 25.
Sodró lendületű balkáni etno punk, amely sikerrel ötvözi a tradicionális balkán népzenét a rockzene, a punk és a funk elemeivel, a klezmer és a latin zene motívumaival: ez az amerikai Kultur Shock zenekar, akik ismét megörvendeztetik a budapesti közönséget. Ebben lesznek segítségükre hazai megfelelőik az ország minden szegletéből, mint a pécsi Psycho Mutants, szegedi a SKAtch, és a budapesti The Arbat zenekarok, együttesen igazi fesztiválhangulatot teremtve, december 10-én a Dürer Kert nagytermében.
Az 1996 óta számon tartott seattle-i Kultur Shock zenekar tulajdonképpen etnikai és nemzetiségi olvasztótégelyként funkcionál, tagjai között ugyanis akad szerb, indonéz, japán, és tősgyökeres amerikai zenész is, akik egymástól több száz kilométeres távolságban fekvő településekről verbuválódtak. Az általuk képviselt irányvonal ennek megfelelően túlontúl eklektikus ahhoz, hogy büntetlenül közhelyes címkéket ragaszthassunk rá. A témáit a bevándorlás, az üres patriotizmus és az elhagyott kelet-európai haza köréből választó zenekar azóta sem ismeri a műfaji határok fogalmát: vad, tempós, cigány, balkáni és népzenei motívumokkal átszőtt, tomboló, okos és ironikus punkja változatlanul friss és őszinte. A Kultur Shock a legjobb úton van afelé, hogy elfoglalja a Gogol Bordello trónját a "világ legütősebb gipsypunk-zenekara" címért folytatott versenyben.
A magyar közönség nem először találkozik velük, európai turnéik során rendszeresen ellátogatnak a magyar fővárosba, ahogyan teszik ezt most is. Ebben lesz segítségre hazai megfelelőik közül a pécsi bázisú Psycho Mutants zenekar, akik számos alkalommal bizonyítottak Európa-szerte, az utóbbi időben pedig hazánkban is megfordulnak a legrangosabb klubok és fesztiválok színpadain. Mindezek előtt a bemelegítésről két robbanékony fiatal csapat, az éppen legfrissebb lemezükkel készülő szegedi székhelyű SKAtch, és a budapesti The Arbat zenekarok gondoskodnak december 10-én, összességében már-már fesztiválhangulatot teremtve a Dürer Kert nagytermében.
Belépők elővételben a helyszínen: 1500Ft / az esemény napján: 2000Ft